- Néhányan megérkeztek, és már a bejáratnál elkezdtek tüzelni. Egyenesen a tömegbe lőttek, és azt kiáltották, hogy Allah Akbar, vagyis hatalmas az
- Néhányan megérkeztek, és már a bejáratnál elkezdtek tüzelni. Egyenesen a tömegbe lőttek, és azt kiáltották, hogy Allah Akbar, vagyis hatalmas az isten (…) azt is hallottam, ahogy újratöltenek. A koncert azonnal megszakadt,mindenki a földre vetette magát, de akkor is lőtték az embereket. Pokoli volt – mondta elcsukló hangon, egy még mindig remegő szemtanú, aki a Bataclan klubból menekült meg.
- Megragadtam az édesanyámat, és azonnal a földre feküdtünk. A vészkijáraton sikerült elmenekülni. Közben végig hallottuk a lövéseket, megrázó volt. Egy rémálom – mondta egy másik szemtanú, és hozzátette, hogy csak a fegyveresek körvonalát látta, amikor tüzelni kezdtek.
Daniel Psenny, a Le Monde újságírója, a Le Bataclan klub mögött lakik, és maga is megsérült a karján egy lövéstől. Azt mondta, hogy az ablakból látta a szörnyűséget, és lement segíteni.
- Kinyitottam az épület ajtaját – mondta. – Ott feküdt egy ember az aszfalton. Egy ismeretlennel megpróbáltuk fedezékbe húzni. Akkor lőhettek meg… Olyan érzés volt, mintha tűzijáték robbant volna a karom mellett, aztán láttam, hogy mindent elönt a vér. A fegyveres a Bataclan ablakából tüzelhetett. Odamentünk néhány szomszédhoz, akik a negyediken laknak. A srác, akit vittünk a lábába kapott egy golyót. Amerikai volt. Hányt és reszketett. Azt hittük meg fog halni. hívtuk a tűzoltókat, de nem tudtak segíteni rajtunk. Egy orvos barátomat kérdeztem telefonon, hogy mit lehet ilyenkor csinálni, ő magyarázta el, hogy készítsek szorítókötést a pólómból. Végül egészen addig ott ragadtunk, míg a különleges erők értünk nem jöttek – mondta Daniel Psenny.
A francia újságíró az ablakból filmezte ahogy az emberek menekültek az épületből a fegyveres támadás után. Lövések hangja és sikoltások hallatszanak a pánik perceiben. Felkavaró képek a filmben:
Images de la fusillade au Bataclanpar lemondefr
Egy másik véres támadás a Rue Bichaton lévő étteremben, a Le Petit Cambodge-ban történt. – Teljesen szürreális volt, mindenki a földön feküdt, és senki sem mozdult – mondta egy szemtanú. – Nagyon nagy csend volt. Az emberek nem értették, mi történik. Egy fiú karjaiban vitt egy lányt, aki halottnak tűnt – tette hozzá.