Aláaknázta a szíriai Palmirát az Iszlám Állam

Aláaknázta a szíriai Palmirát az Iszlám Állam
Írta: Euronews

Aláaknázta a szíriai Palmira ókori romvárosát az Iszlám Állam – ezt állítják helyszíni megfigyelők. A világörökségi görög-római romok épsége már a

Aláaknázta a szíriai Palmira ókori romvárosát az Iszlám Állam – ezt állítják helyszíni megfigyelők. A világörökségi görög-római romok épsége már a szélsőséges dzsihádista szervezet bevonulása előtt is komoly veszélyben forgott.

Szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az aknásítás az Iszlám Állam védelmi előkészületeinek részét képezi, a damaszkuszi kormányerők ugyanis az elmúlt napokban több nagyerejű légicsapást hajtottak végre a szélsőségesek állásai ellen.

A szíriai lázadók közben mindent elkövetnek azért, hogy visszaszerezzék a teljes ellenőrzést a legsűrűbben lakott város, Aleppó felett, amely a több mint négy éve tartó harcok fő színtere.

A országban 2011 óta zajló polgárháborúban már több mint 230 ezer szíriai halt meg.

kapcsolódó cikkek