NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Nem kér az amerikai Kongresszus véleményéből az iráni elnök

Nem kér az amerikai Kongresszus véleményéből az iráni elnök
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hasszán Rouhani iráni elnök szerint országa nem az amerikai törvényhozókkal, hanem a világ nagyhatalmaival tárgyal az atomprogramjáról. Rouhani több

HIRDETÉS

Hasszán Rouhani iráni elnök szerint országa nem az amerikai törvényhozókkal, hanem a világ nagyhatalmaival tárgyal az atomprogramjáról. Rouhani több tízezer támogatója előtt reagált Rasht városában arra, hogy az amerikai kongresszus is beleszólhat a tárgyalásokba. A republikánusok egyelőre hallani sem akarnak a szankciók azonnali eltörléséről.

Mi párbeszédet kérünk a párbeszédért, jó szándékot a jó szándékért, tiszteletet a tiszteletért-Mondta az iráni elnök. Majd hozzátette, hogy mindenkinek tudnia kell, az 5+1 országnak, az amerikai képviselőháznak, a szenátusnak, az elnöknek, és az amerikai kormánynak, hogy abban az esetben nincs megállapodás, ha az nem tartalmazza a szankciók megszüntetését.

Közben megérkeztek Teheránba az Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei, hogy hosszas vizsgálatnak vessék alá az iráni létesítményéket. A nemzetközi közösség azzal vádolja Iránt, hogy atomfegyverek előállításán dolgozott. 2011-ben az ellenőrök még robbantásos kísérletre utaló nyomokat találtak Marivanban az iraki határtól nem messze.

Az atomprogram lebutításáról és a szankciók eltörléséről szóló politikai tárgyalások párhuzamosan folynak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vizsgálataival.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az iráni atomtárgyalások jövője: megoldandó kérdések a végső megállapodáshoz

Az Amerikai Kongresszusnak is lesz beleszólása az Iránnal kötendő megállapodásba

Irán: évek óta tartó patthelyzet atomügyben - visszatekintés