NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Pénzt és segélyt vitt Erdogan KIjevbe

Pénzt és segélyt vitt Erdogan KIjevbe
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Oroszország szerepét az ukrajnai válságban kínosan kerülték a török és az ukrán elnök találkozóján.

HIRDETÉS

Kölcsönszerződést írt alá pénteken a török és az ukrán elnök Kijevben. Törökország 50 millió dollárt hitelez Ukrajnának, hogy az javítson költségvetési helyzetén. Recep Tayyip Erdogan török államfő emellett egy 10 millió dolláros humanitárius segélycsomagot is felajánlott.

- Az elnök úr támogatja, hogy Ukrajna az ENSZ békefenntartóira bízza a kelet-ukrajnai helyzet rendezését – mondta a találkozó után Petro Porosenko ukrán államfő.

- Törökország érdeke, hogy béke legyen a fekete-tengeri térségben, vízen, szárazföldön és levegőben. NATO tagként megtesszük a szükséges előkészületeket, és készek vagyunk cselekedni, ha szükséges – fogalmazott a török elnök.

A két elnök kínosan kerülte, hogy szóba kerüljön Oroszország szerepe az ukrajnai konfliktusban. Moszkva a törökök egyik legfontosabb kereskedelmi partnere.

Az euronews helyszíni tudósítója szerint a török elnök védelmet kért a krími tatároknak, a törökül beszélő, muszlim kisebbségnek. Eredeti lakóhelyüket bekebelezte Oroszország, ezért sorsuk kihívást jelent Kijevnek, Moszkvának és Ankarának is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Aki Erdoğan utóda lehet: Ekrem İmamoğlu, a „yiğit”, a bátor isztambuli polgármester

Rárobbant Erdoğanra a török önkormányzati választás

Az ellenzék nyerte a török helyhatósági választásokat