NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Pénz helyett bizalmat kapott az uniós csúcson a görög kormányfő

Pénz helyett bizalmat kapott az uniós csúcson a görög kormányfő
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Magyarázkodással kezdődött az uniós csúcstalálkozóról szóló sajtótájékoztató. Donald Tusk úgy indított, hogy a Görögországot érintő különtalálkozón

HIRDETÉS

Magyarázkodással kezdődött az uniós csúcstalálkozóról szóló sajtótájékoztató. Donald Tusk úgy indított, hogy a Görögországot érintő különtalálkozón a német, francia és uniós vezetők a görög valóságot akarták csak felmérni. Nem külön alkut kötöttek, csak a bizalmat erősítették egymásban.

Angela Merkel német kancellár is hangsúlyozta: elvárja, hogy Görögország a februárban kötött megállapodás minden betűjét betartsa, sőt azt is, hogy ahogy mondta: gazdája legyen a szükséges reformoknak.

-Ez azt jelenti, hogy a görög kormánynak van lehetősége eldönteni, hogy az egyik reform helyett egy másikat vezessen be, ha az ugyanazt az eredményt produkálja. És ezt elfogadják majd a hitelezők is – magyarázta a kancellár.

A görög miniszterelnököt mindenesetre sürgeti az idő. A hónap végén az országnak elfogy a pénze, így teljesen új reformprogramot nem fog tudni már kidolgozni.

Alekszisz Ciprasz sajtótájékozatóján azzal bíztatta az újságírókat, hogy a görög gazdaságnak nincsenek rövidtávú likviditási problémái, és üzent haza azzal a mondattal, hogy minden görög betétesnek biztonságban van a pénze.

A görög kormányfő több időt és több pénzt szeretett volna kapni Brüsszelben, de egyelőre be kell érnie a megelőlegezett bizalommal, ami számára legalább annyira értékes.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Exkluzív Euronews-felmérés: az európaiak továbbra is támogatnák Ukrajnát

Európa sorsa összefonódik Ukrajna sorsával - mondta Kijevben az uniós liberálisok vezetője

Az uniós országok keményvonalas megállapodást kötöttek az ukrán gabonáról, ami felveti a vámok lehetőségét