EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Szíria és Irán elítélte a török sírmentő akciót

Szíria és Irán elítélte a török sírmentő akciót
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy történelmi kegyhely díszőrségét és maradányait menekítette ki a török hadsereg szombat éjjel.

HIRDETÉS

Szíria és Irán elítélte a török hadsereg szombat éjszakai akcióját Szíriában, az Egyesült Államok együttérzését fejezte ki az elvesztett török katona miatt.

Ankara vasárnapra virradó éjjel katonai hadműveletet indított a határától 100 kilométerre Szíriában fekvő török kegyhely díszőrségének és sírjának kimentésére.

- Senki sem vonhatja kétségbe Törökország erejét és elszántságát. Bárhol is legyen örökségünk, annak legkisebb darabját is kötelességünk megóvni – indokolta hétfőn az akciót török kormányfő, Ahmet Davutoglu.

A sírbolt az Oszmán Birodalmat megalapító I. Oszmán szultán nagyapjának, Szulejmán sahnak állít emléket. A kegyhely egy csaknem 100 éves szerződés alapján török területnek számít, török díszőrséggel.

A mauzóleum környékét tavaly ősszel teljesen körbekerítették az Iszlám Állam dzsihádista szervezet fegyveresei.

A hétvégi akció során nemcsak a török katonákat menekítették ki, de a történelmi értékeket, maradványokat is. Az utóbbiaknak új emlékhelyet építenek, szintén Szíria területén belül, de sokkal közelebb a török határhoz, miközben Ankara a régi kegyhelyet is török tulajdonnak tekinti.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A szír elnök tudhatott a közelgő izraeli légicsapásról, de nem szólt róla Iránnak

Izrael most először ölt meg vezető iráni tábornokot Szíriában - miért nagy veszteség ez Teheránnak?

Izrael a szíriai Damaszkuszban bombázta Irán diplomáciai épületeit