Loader
Hirdetés

Elismerte vereségét Kobaninál az Iszlám Állam, de nem adják fel

Elismerte vereségét Kobaninál az Iszlám Állam, de nem adják fel
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Először ismerte el az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet, hogy vereséget szenvedett Kobani városánál. A szélsőségesek ugyanakkor fogadkoztak

Először ismerte el az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet, hogy vereséget szenvedett Kobani városánál. A szélsőségesek ugyanakkor fogadkoztak, hogy újra támadni fogják a szíriai-török határon fekvő települést, melynek korábban csaknem a felét tartották ellenőrzésük alatt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az internetre feltett videofelvételen több harcos is bizonygatja, hogy bár a nemzetközi katonai koalíció légitámadásai most visszavonulásra kényszerítették őket.
azon lesznek, hogy legyőzzék a Kobanit védő Népvédelmi Egységeket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint az Iszlám Állam nevű szésőséges szervezet még mindig több mint háromszáz kisebb települést tart ellenőrzése alatt Kobani térségében.

A határvárosért szeptember óta folyt a harc, a szélsőségek százezreket kényszerítettek arra, hogy elhagyják otthonukat. Az ostromban meghaltak száma jóval több mint ezerre tehető.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Szinte teljesen eltűnt Szíria zsidó közössége, a kóser tradíciókkal együtt

Egy nap után összeomlani látszik a tűzszünet a kurdok és a kormány között Szíriában

A szíriai kormány azonnali tűzszünetet kötött a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erőkkel