Az argentin elnök szerint nem öngyilkos lett az ügyész, aki megvádolta őt

Az argentin elnök szerint nem öngyilkos lett az ügyész, aki megvádolta őt
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az argentin elnök szerint nem öngyilkos lett az az ügyész, aki megvádolta őt- erről jelentetett meg Cristina Fernández de Kirchner nyílt levelet

HIRDETÉS

Az argentin elnök szerint nem öngyilkos lett az az ügyész, aki megvádolta őt- erről jelentetett meg Cristina Fernández de Kirchner nyílt levelet honlapján.

Az államfő azt írja, Alberto Nismant “felhasználták, amíg élt, aztán pedig halottnak akarták tudni.”

Az ügyész tíz éve dolgozott a Buenos Aires-i zsidó központ ellen 1994-ben elkövetett véres merénylet ügyében. Ennek során azzal vádolta meg az elnököt, hogy megpróbálta eltussolni, valójában Irán állt a 85 ember halálát okozó tragédia mögött.

Az 51 éves ügyészt néhány órával kongresszusi meghallgatása előtt, vasárnap találták holtan lakása fürdőszobájában, fejében egy golyóval. Holtteste mellett fegyver és egy töltényhüvely volt. Az argentin hatóságok hétfőn még azt közölték, nincs jele annak, hogy idegenkezűség okozta az ügyész halálát.

Szerdán tüntetést tartottak a zsidó központ épülete előtt, ahol a merénylet történt.
A demonstrálók azt követelték, a hatóságok tisztázzák az ügyész halálának körülményeit.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lekommunistázta Ferenc pápát Argentina jobboldali elnökjelöltje

Az argentin Trump a "szabad szerelem" híve, katolikus és a dollár bevezetését ígéri

Előretört a jobboldal az argentin előválasztáson