Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
Régóta várt bejelentéssel rukkolt elő az Európai Központi Bank elnöke. Mario Draghi közölte, az EKB kormányzótanácsa az eddig elért eredmények
Régóta várt bejelentéssel rukkolt elő az Európai Központi Bank elnöke. Mario Draghi közölte, az EKB kormányzótanácsa az eddig elért eredmények alapján úgy döntött, hogy kiterjeszti eddigi programját és márciustól – a vártnál is nagyobb – havi 60 milliárd eurós keretösszegű eszközvásárlásokba kezd, mely államkötvényeket is tartalmazni fog. Ezt a tevékenységet a tervek szerint legalább 2016-ig szeptemberéig folytatja.
Mario Draghi arról is beszélt, hogy az eurozóna számára rendkívül fontos, hogy elérje a 2 százalékos inflációs célt.