Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Az ukrán hadsereg visszafoglalta a donyecki repteret?

Az ukrán hadsereg visszafoglalta a donyecki repteret?
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

Kijev ezt állítja, miután súlyos összecsapások folytak ott vasárnap is.

HIRDETÉS

Az ukrán hadsereg teljes egészében ellenőrzi a donyecki repülőteret, a szeparatistákat a légikikötő összes épületéből kiszorította.

Ezt jelentette be Kijev vasárnap, miután két nappal korábban a szakadár régió szóvivője ugyanennek az ellenkezőjét állította.

A tavaly március óta tartó fegyveres harcban Kijev és a kelet-ukrajnai szeparatisták legutóbb szeptember elején kötöttek tűzszünetet, amelyet azóta sem tart be egyikük sem, épp az ott kialkudott frontvonal helyreállítására hivatkozva.

Ezt tette vasárnap Andrij Liszenko, katonai szóvivő is, aki azt hangsúlyozta, hogy a hadsereg Donyeck város területére nem lépett, és annak határából is azonnal visszavonja nehézfegyverzetét, ha a szakadárok felhagynak a támadásokkal.

A tavaly áprilisban kikiáltott Donyecki Népköztársaság fővárosában, Donyeckben folyamatosak a harcok – mondják a helyiek. A repülőteret tavaly nyár óta ostromolják a szakadárok mondván, hogy az a városhoz tartozik, úgyhogy az ő felségterületük a minszki megállapodás szerint.

Megfigyelők ara figyelmeztetnek, hogy szeptember óta nem voltak ott olyan heves összecsapások, mint az elmúlt három napban.

A hadsereg koradélután azt jelentette, hogy a legutóbbi 24 órában négy katona esett el, és 32 sebesültet láttak el Donyecknél.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

A civil áldozatokra emlékeztek Kijevben

Kapaszkodás a szalmaszálba? Pufferzónát javasolnak európai politikusok az oroszok és az ukránok közé

Több ezer, oroszországi célpontokat elérő cirkálórakétát szállít az Egyesült Államok Ukrajnának