Hollande: Franciaország sokkban van, de levadásszuk a terroristákat

Hollande: Franciaország sokkban van, de levadásszuk a terroristákat
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Fél órával a párizsi lövöldözés után már a helyszínen volt a francia kormányfő és a belügyminiszter, majd rá negyed órára Francois Hollande elnök is

HIRDETÉS

Fél órával a párizsi lövöldözés után már a helyszínen volt a francia kormányfő és a belügyminiszter, majd rá negyed órára Francois Hollande elnök is megérkezett.

Az államfő újságíróknak azt mondta, ez egy rendkívül barbár cselekedet, melyet az újság, újságírók ellen elkövettek. Azok ellen, akik saját elképzeléseikkel kontrollálják a társadalmat, a szabadságot. A Köztársaságot védik, akárcsak a rendőrök. Terrortámadás történt egy lap, a szabadság jelképe ellen, ami sokkolta egész Franciaországot. Egyetlen barbár tett sem semmisítheti meg a sajtószabadságot, egységes nemzet vagyunk, mely összezár és reagálni fog. Meg kell mutatnunk, hogy erős ország vagyunk – fogalmazott Francois Hollande.
A terrortámadás végrehajtóira addig vadászunk, amíg csak szükséges és megbüntetjük őket. Harcolni fogunk a fenyegetés ellen – jelentette ki.

Hollande arról is beszélt, hogy Párizsban a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.
Hozzátette: több terrortámadást sikerült megelőzni az elmúlt hetekben.

A francia szatirikus lap, a Charlie Hebdo párizsi szerkesztősége elleni merényletben 12-en haltak meg, 10-en megsérültek. A két vagy három gépfegyveres támadó elmenekült.

1945 óta ez a legtöbb halálos áldozatot követelő támadás Franciaországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Drónokkal pásztázzák majd a tömeget a rendőrök a párizsi olimpia alatt

Majdnem kétmillió euróért kelt el Napóleon egyik jellegzetes kalapja

"A kórház tömve volt gyerekekkel, újszülöttekkel" - bronchiolitisz-járvány van Franciaországban