Loader
Hirdetés

Lavrov: A nyugat Putyint akarja megbuktatni

Lavrov: A nyugat Putyint akarja megbuktatni
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Az orosz külügyminiszter szerint az országával szemben bevezetett nyugati szankciók célja Putyin megbuktatása.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szergej Lavrov ezt egy külpolitikai és védelmi szakértők részvételével zajlott moszkvai tanácskozáson jelentette ki.

Emlékeztetett arra, hogy amikor régebben szankciókat alkalmaztak Észak-Koreával, Iránnal vagy más országokkal szemben, azt úgy tették, hogy azok legfeljebb az elitet sújtsák, de ne okozzanak károkat a szociális szférában és a gazdaságban. Ma azonban – mint mondta -, a nyugati politikusok azt hangoztatják: olyan szankciókat kell bevezetni, amelyek tönkreteszik a gazdaságot, kiváltva a lakosság tiltakozását. Tehát a Nyugat nem pusztán az oroszországi politika megváltoztatását akarja elérni, hanem egyenesen rendszerváltozást akar kikényszeríteni.

Eközben – a tűzszünet ellenére – oroszbarát szeparatisták lövik az ukrán hadsereg állásait a kelet-ukrajnai Donyeck repülőterének közelében.

Kijev és a nyugat szerint Moszkva fegyverekkel é

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

A katonai együttműködés jövőjéről tárgyal a német kancellár Kijevben

Orosz közlemény: „Több mint másfélezer ukrán katona esett el vagy súlyosan megsebesült”