Amerikai katonák segítik az iraki erők kiképzését a dzsihadisták ellen

Amerikai katonák segítik az iraki erők kiképzését a dzsihadisták ellen
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

1500 amerikai katonát küld az Egyesült Államok Irakba, hogy segítsék a helyi haderők kiképzését, jelentette be a Pentagon. A küldetés célja, hogy az iraki katonák ütőképesen vehessék fel a harcot az Iszlám Állam dzsihadista fegyvereseivel szemben.

Az iraki szunnita törzsekből jelentkező önkéntes újoncok szakszerű kiképzését segítik majd az amerikai katonák.

- Valószínűleg a naptári év végére már erőteljesebb jelenlét lesz érzékelhető nemcsak amerikai, hanem más szövetséges partnerek részéről – mondta a Pentagon sajtótitkára, John Kirby.

Miközben az iraki hadsereg és az azt támogató kurd persmerga erők földi harcot vívtak, Moszulnál egy légitámadással gyengítették az Iszlám Állam állásait. A várost néhány hónappal korábban foglalták el a dzsihadista fegyveresek.

Helyi lakosok és sajtóhírek szerint az egyik dzsihadista vezetőt, Radvan Talib al-Hamdunit és sofőrjét is megölték a támadásban. Amerikai hivatalos forrás még nem erősítette meg a hírt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tengerbe zuhant egy amerikai katonai gép Japánban

Amerikai nukleáris tengeralattjáró érkezett a Közel-Keletre

Veszélyesen közel repült egy kínai vadászgép egy amerikai bombázóhoz