HIRDETÉSA párizsi kabarék és a francia színházi élet száz évvel ezelőtti világát is megismerhetjük a Szépművészeti Múzeum Lautrec műveiből rendezett kiállításán. Augusztus 24-ig tart nyitva az a tárlat, amit a művész születésének 150. évfordulója alkalmából rendeztek. Kevesen tudják, hogy Henri de Toulouse-Lautrec műveiből világviszonylatban is jelentős anyagot őriz Budapest. A Szépművészeti Múzeum grafikai gyűjteményében több mint 240 alkotását őrzik, ezalkalommal 170 művét láthatjuk.
Lautrec számos plakátot, portrét, karikatúrát, színlapot, albumot és illusztrációt készített a kabaréműsorokhoz és a színielőadásokhoz, illetve ábrázolta a kor nagy sztárjait. A több mint egy évszázaddal ezelőtti párizsi éjszakai élet pezsgése Budapestre is hatással volt, ennek egyik bizonyítéka, hogy a mai napig létezik egy Moulin Rouge nevű mulató a Nagymező utcában. A jelenleg éppen zárva tartó hely ikonikus neonreklámja előtt találkoztunk Gajdó Tamás színháztörténésszel. Tőle tudjuk meg, hogy a színművészek és kabarésztárok közül, akiket Lautrec ábrázolt, és akiknek a képeit láthatjuk a Szépművészeti Múzeumban, jónéhányan Budapesten is felléptek.
Gajdó Tamás: – Budapesthez sokkal közelebb volt Párizs egy évszázaddal ezelőtt, mint ma gondolnánk, hiszen ha Lautrec nem is látogatott hozzánk, és a Moulin Rouge sem volt itt a XIX. század végén, de a francia színház és a francia kabaré legnagyobb sztárjai megérkeztek Budapestre, és a budapesti vendégjátékokon elkápráztatták a közönséget, és egy-egy ilyen fellépés után erről beszélt mindenki. Yvette Guilbert, a francia sanzon koronázatlan királynője többször is járt Magyarországon, és a magyar kabaré részben az Yvette Guilbert-i hagyományok mentén alakult ki. Ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a magyar kabaré nem volt olyan groteszk, nem volt olyan gúnyolódó, hanem egészen másfajta vizeken evezett. Mindenesetre Yvette Guilbert az egyik példakép volt. Meg kell jegyezni, hogy Gabriella Réjane vagy Sarah Bernhardt, akik a francia színművészet legnagyobbjai voltak ebben az időben, többször is megfordultak Budapesten. Gabriella Réjane 1897-ben a Vígszínházban, Sarah Bernhardt 1881-ben pedig a Népszínházban vendégszerepelt.
Ács Gábor:
- Mi volt a titka ezeknek a francia kabaréknak? A Szépművészeti Múzeum kiállításán Lautrec plakátjain olykor csak szép lábakat, táncmozdulatokat vagy megigéző nőket látunk, de kimerült ebben a párizsi kabarék világa?
Gajdó Tamás: – Nem, egy nagyon gúnyolódó és egy nagyon provokatív kabaré volt. A korszak irodalmi irányzatait, színházi irányzatait vette górcső alá, és ezekről az előadásokról, ezekről a művekről készített paródiákat. Tehát sikk volt, kitüntetés volt, ha egy francia művészt a kabaréban kigúnyoltak. Tehát egészen másképp kell ezt elképzelni, mint manapság, és Lautrec is egészen más szemmel mutatja be a kabaré csillagait. Nem rejti véka alá, hogy nem tökéletes a testük. Yvette Guilbert vagy Sarah Bernhardt sem volt tökéletes. Sarah Bernhardtra különleges kosztümöket adtak, hogy elfedjék a testi hibákat, Toulouse-Lautrec pedig megmutatta ezeket. Talán ez volt a sikerének a titka, hogy ezeket a művészeket merte így ábrázolni, a közönség pedig rajongott ezekért. Sokszor már karikatúra szerű ábrázolásokat látunk. A magyar kabaré is felhasználta ezeket a karikatúraszerű ábrázolásokat, sőt, nálunk is voltak olyan művészek, akik a kabaréban rajzoltak. Jóval később persze, Major Henrikre gondoljunk, aki világhírű karikaturista lett. Ő a Nagy Endre-féle kabaréban egyetlen este több tucat rajzot készített a színpadon a közönség előtt.
Ács Gábor:
- Lautrec kapcsán a kabaré világáról kezdtünk beszélgetni, mint ahogy a kiállításon is elsőként a könnyű műfajú műsorok plakátjait látjuk. De a színházi előadások és a színművészek iránt is rajongott Lautrec. Budapestre akkoriban csak a kabaré volt hatással Párizsból, vagy a színházi élet is?
Gajdó Tamás: – A kiállításon is nagyon jól látható, hogy az André Antoine-féle Théâtre Libre előadásait is szívesen nézte Lautrec. A naturalizmus szülőatyjának tekintik André Antoine-t, aki ha társulattal nem is, de mint színész megfordult Budapesten. Nagyon érdekes, hogy ezt a vonulatát nem nagyon ismertük Lautrec művészetének, holott a Théâtre Libre az egyik úttörő és legprogresszívebb színházi vállalkozás volt abban az időben.
Ács Gábor:
- Ahogy Lautrec példaképe, Degas elénk tárja a festményein a cirkusz és a balett kulisszák mögötti világát, Lautrec képei megmutatnak valamit a színháztörténészeknek?
Gajdó Tamás: – Egészen furcsa ábrázolásokkal él Lautrec, tehát azt azért nem lehet mondani, hogy színháztörténeti források, ugyanakkor természetesen a színészkultusznak a lenyomatai. Akiről albumokat, mappákat adtak ki Párizsban kis példányszámban Lautrec rajzaival, az azt jelenti, hogy az illető nagy sztár volt. A színházi mecenatúrát egészen másképp kell elképzelni, mint manapság.
Ács Gábor:
- Most a pesti Moulin Rouge előtt beszélgetünk, de ennek a helynek a névhasonlóságon túl nyilván nincs más köze a párizsi Moulin Rouge-hoz.
Gajdó Tamás: – Akkoriban a magyar művészek jobban ismerték a híres montmartre-i kabarét, a Chat Noirt. A Moilun Rouge egyébként túl drága is lett volna nekik. A párizsi művészvilág és közéleti személyiségek pedig szívesen látogatták a Chat Noirt. Emellett olyan gondűző hely volt, amit meg lehetett fizetni, ezért a művészek inkább ott találkoztak.
Egy évszázada a Fekete Macska névre keresztelt montmartre-i kabaréban szinte porig alázták az akkori nagy sztárokat, neves művészeket, komoly közéleti személyiségeket. Nemcsak a műsorszámokba beépített poénokon keresztül, de a konferanszié a közönség soraiban megjelenő hírességeket is pellengérre állította rögtönzött élcelődéseivel. Bár a Chat Noir logójának számító fekete macska figuráját Théophile Steinlen rajzolta, Lautrec több műsor plakátjához is készítet nyomatokat. Voltak művészek, akik ragaszkodtak hozzá, hogy fellépéseiket Lautrec plakátjai hirdessék. A velük való szoros barátság is elénk tárul a Szépművészeti Múzeum 2014. augusztus 24-ig látogatható kiállításán.
(Ács Gábor)