NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Eltűnt a vízi szörny

Eltűnt a vízi szörny
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Elképzelhető, hogy kipusztult az axolotl nevű mexikói faj. A szalamandraszerű állat, amelyet vízi szörnyként is emlegetnek, természetes környezetben kizárólag a mexikói főváros mellett lévő Xochimilco tóban él. Hónapok óta egyetlen példányt sem láttak belőle, így a szakemberek attól tartanak, hogy végleg kihalt.

A sétáló halnak is nevezett axolotl valójában kétéltű. Tollseprűhöz hasonló uszonyai és kis lábacskái vannak, szája pedig furcsa mosolyra görbül. A legenda szerint Xolotl – a halál és a gonoszság kutyafejű istene az aztékoknál – attól tartott, hogy más istenek elpusztítják, ezért axolotllá változtatta magát, és egy tóba menekült.

A Washingtoni Konvenció már évekkel ezelőtt különösen veszélyeztetett fajnak minősítette az axolotlt. A mexikói tavak az iparosítás miatt rendkívül szennyezettek, ez okozhatja, hogy a sétáló hal a kihalás szélére került.

A Mexikói Tudományos Akadémia adatai szerint 1998-ban négyzetkilométerenként még 6000 axolotl élt, ez a szám 1000-re csökkent 2003-ban, majd 100-ra 2008-ban.

A kutatók februártól három hónapig úja átfésülik a mexikói tavat, hogy esetleg találjanak egy-egy sétáló halat, amelyből már csal laboratóriumokban van néhány példány.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Már 18 mexikói tagállamot sújtanak erdőtüzek

Majdnem két év után újra bikaviadalt rendeztek Mexikóvárosban, de ennek sokan nem örültek

Több ezres bevándorlókaraván tart az Egyesült Államokba