Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Politikai válságot okozhat a keddre várt Berlusconi-ítélet

Politikai válságot okozhat a keddre várt Berlusconi-ítélet
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
Közzétéve:
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Vajon börtönbe kerül Silvio Berlusconi? Elkerülheti Olaszország a politikai káoszt?

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az olasz legfelsőbb bíróság döntésének a Mediaset-ügyben óriási jelentősége van – véli Maurizio Bellacosa, a római LUISS egyetem büntetőjogász professzora.

- Ez a döntés azért rettentően fontos, mert Berlusconi most először van igazán közel ahhoz, hogy valóban letöltendő börtönbüntetést kapjon. Súlyos bűncselekményről – adócsalásról – van szó, súlyos ítélettel, hiszen Berlusconi négy év börtönbüntetést kapott másodfokon, még akkor is, ha ez – az azóta életbe lépett amnesztia miatt – egy évre csökkent. Ráadásul a közügyektől is eltiltották – mondta Maurizio Bellacosa.

A Mediaset-botrány 2005-ben tört ki, amikor kiderült, hogy a cég egyes filmek sugárzási jogáért magasabb árat tüntetett fel, mint amennyibe azok valójában kerültek.

Május elején a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, vagyis a négy év börtönbüntetést és öt év közügyektől eltiltást. A nyolcmillió eurós adócsalás ügyében a legfelsőbb bíróság ítélete többféle forgatókönyv szerint alakulhat.

- A Legfelsőbb Bíróság előtt három lehetőség áll. Természetesen ezek közül az egyik az, hogy helybenhagyja a korábbi ítéletet. Második lehetőség, ha elhalaszthatja a döntést. Az olasz igazságügyi rendszer pedig egy harmadik lehetőséget is ad, ez pedig az, hogy eltörlik az ítéletet és új eljárásra kötelezik az elsőfokon eljáró milánói törvényszéket – véli Maurizio Bellacosa professzor.

Börtön helyett közmunka vagy házi őrizet

Ha a bíróság elutasítja Berlusconi fellebbezését, akkor a Szabadság Népe párt elnökének börtönbe kell vonulni, amit legfeljebb úgy tud elkerülni, ha a közmunkát választja helyette. Egy korábbi nyilatkozata alapján azonban a 77 éves politikusnak ez esze ágában sincsen, akkor inkább börtönbe megy.

A fellebbezés elutasítása növelheti a feszültséget az Enrico Letta vezette koalíciós kormányban, és a kabinet bukásához is vezethet. Amikor a bírósági döntést előrehozták július 30-ra, a Szabadság Népe párt tagjai bojkottálták a további szavazást. Később közölték, hogy ha Berlusconit elítélik, akkor lemondanak mandátumukról, és az utcára vonulnak tünetni. Szerintük ugyanis politikai lejáratókampány zajlik a pártelnök ellen.

Egyes szakértők attól tartanak, hogy egy kedvezőtlen ítélet után Olaszország politikai válságba kerül, és nem tudja majd tartani a költségvetési kötelezettségvállalásait.

Stefano Folli római újságíróval Simona Volta készített interjút.

Ez a hét sorsdöntő Silvio Berlusconi jogi eseteit illetően. A legfelsőbb bíróság döntését várjuk a Mediaset-ügyben, vagyis a televíziós jogok ügyében. Az alperes a jobbközép párt vezetője. Ha a bíróság elítéli harmadfokon is és esetleg eltiltja a közügyektől, annak milyen hatásai lehetnek?

Stefano Folli – A következményeket nem lehet megjósolni. Ha elítélik, az hatalmas változást hoz, hiszen arról az emberről beszélünk, aki az elmúlt 20 évben az egyik legbefolyásosabb politikusa volt Olaszországnak. Berlusconinak a háttérbe kellene vonulnia és elveszti parlamenti mandátumát is. Ez alapjaiban változtatná meg a jobbközép jelenlegi viszonyait. A kormány szempontjából azonban érdekesebb a történet. A miniszterelnök pártjával való együttműködés túl értékes, a koalíció túl fontos ahhoz, hogy veszni hagyják. Szerintem ebben a kérdésben nem lesz változás. Viszont, ha elítélik Berlusconit, az destabilizálhatja a kormány viszonyát más támogatóival. –

Úgy érti, hogy megbukhat a kormány?

- Meg kell várnunk előbb a legfelsőbb bíróság ítéletét, hogy erre válaszolni lehessen. Én most a legszélsőségesebb esetet vázoltam fel. A bírók úgy is dönthetnek, hogy törlik a korábbi ítéleteket és új tárgyalást indítanak, vagy az is lehet, hogy felfüggesztik a közügyektől való eltiltás passzusát. A legfelsőbb bíróságnak számos lehetősége van. De bármi is lesz a döntés az világos, hogy Berlusconi márcsak koránál fogva is, nem marad sokáig a politika színpadán. A kérdés az, hogyan lehet stabilizálni Olaszországot, ha már nem ő irányítja a jobbközépet. –

Európa szeme Olaszországon, különösen a befektetőké. A milánói értéktőzsde nagyon rosszul teljesített hétfőn. Mi történhet az országgal, ha bukik a kormány?

- Semmi jó. Az elmúlt hónapok stabilitása különösen fontos volt, ha ez elveszik, akkor ismét a bizonytalanság lesz az úr. Tudom, hogy a politika új megoldások után kutat, talán új pártok is születnek. Ha hagyjuk magunkat visszasüllyedni a politikai bizonytalanság időszakába, akkor az hatalmas károkat okozhat Olaszországnak és ennek az első jeleit már láthatjuk is. –

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

14 év börtönre és 400 millió rubel pénzbüntetésre ítélték Kurszk korábbi kormányzóját

Gyilkosságok, megfélemlítés... Párizsban megkezdődött az Athanor páholy pere

Feltételezett orosz kémet tartóztattak le Észak-Németországban