A laboratóriumban a kifehéredett korallok alig hét hét alatt regenerálódtak, miután rövid időre egészséges korallokkal érintkeztek.
A pusztuló koralloknak váratlan mentőövük akadt: a szomszédaik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Stanford Egyetem tudósai olyan módszert fedeztek fel, amellyel a korallokat visszahozhatják a halál küszöbéről: elegendő néhány napra közvetlen kapcsolatba hozni őket egészséges korallokkal.
A Science Advances folyóiratban megjelent tanulmány ígéretes, új megközelítést kínál a korallzátonyok helyreállítására, miközben az emelkedő tengervíz-hőmérséklet egyre gyakoribbá és súlyosabbá teszi a korallok kifehéredését.
Ha a víz túlmelegszik, a korallok kiűzik azokat a mikroszkopikus algákat, amelyek energiájuk nagy részét biztosítják. Ezt a folyamatot kifehéredésnek nevezik, és a korallokat kiszolgáltatottá teszi az éhezésnek.
Egy-egy kifehéredési esemény után hónapokig, sőt akár évekig is eltarthat, mire a túlélő korallok helyreállnak – a kutatók szerint azonban még nem veszett el minden remény.
„Bár a kifehéredett korallok talán haldoklanak, még nem haltak meg” – mondja Danny Collins, a tanulmány vezető szerzője, a Stanford PhD-hallgatója. „Arra a kérdésre kerestük a választ, hogy mihez kezdhetünk egy korallal, miután kifehéredett.”
Hogyan hozták a tudósok új erőre a kifehéredett korallokat
A felfedezés véletlenül történt 2025-ben, amikor Steve Palumbi, a Stanford Doerr Fenntarthatósági Iskola óceánkutató professzora és tengerbiológusa észrevette, hogy a laboratóriumi tartályban két koralldarab egymásra dőlt. Az egyik egészséges volt, a másik kifehéredett, ám ahol érintkeztek, a kifehéredett korall elkezdte visszanyerni a színét.
Collins ezután tíz koralltöredék-párt állított össze, mindegyikben ugyanabból a telepből származó egy-egy egészséges és kifehéredett darabbal. Öt párnál közvetlen érintkezést biztosított a darabok között, a többieket néhány milliméter távolságban tartotta egymástól.
Hét héten belül mind az öt, egészséges klónjával érintkezésbe hozott kifehéredett töredék teljesen helyreállt. Azok a darabok viszont, amelyeket távol tartottak egymástól, elpusztultak.
Mikroszkóp alatt a kutatók azt látták, hogy a korallok összeolvadtak, apró csatornákat hozva létre, amelyeken keresztül algák és tápanyagok áramolhattak egyikből a másikba. Három napon belül a jótékony algák már megindultak az egészséges korallokból a kifehéredettek felé. Körülbelül egy hét elteltével némelyikük annyi algát kapott, hogy önállóan is meg tudott gyógyulni.
Miután bejutottak a károsodott korallok belsejébe, a jótékony algák rohamos szaporodásba kezdtek. „Elárasztják a korallt, és a koralloknál valaha megfigyelt leggyorsabb ütemben kezdenek osztódni” – mondja Palumbi.
A második hét során az algák négy naponta megduplázták a számukat – nagyjából tízszer gyorsabban, mint vadon élő korallokban –, így az károsodott korallok akkor is folytatni tudták a regenerálódást, miután elválasztották őket az egészséges példányoktól.
A felfedezés áttörést jelentett a laborban. „A kifehéredett korallokat gyakran tekintik reménytelen esetnek, mert egy hőhullám után rendkívül lassan állnak helyre, ha egyáltalán helyreállnak” – mondja Fiorenza Micheli, a Stanford professzora, Collins egyik témavezetője.
A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a módszer egyelőre nem alkalmas széles körű alkalmazásra az óceánokban.
A koralloknak genetikai értelemben azonosnak kell lenniük ahhoz, hogy szöveteik összeolvadjanak. Más szóval minden károsodott korall mellé egy egészséges, saját másolatára lenne szükség – ez pedig gyakorlatilag kivitelezhetetlen megoldás egy egész zátony helyreállítására. A kutatók abban bíznak, hogy idővel olyan módszert találnak, amellyel a jótékony algák közvetlen érintkezés vagy azonos ikerpárok nélkül is eljuttathatók a korallokhoz.
Lehet, hogy kifutnak az időből a korallzátonyok
A mostani felismerés kulcsfontosságú pillanatban érkezik a korallzátonyok számára.
A Globális Korallzátony Megfigyelő Hálózat legfrissebb értékelése szerint a világ zátonyai az elmúlt négy évtizedben csaknem 10 százaléknyi élő korallt vesztettek. Csak 2023 és 2024 között újabb közel 9 százalékkal csökkent az élő korall aránya egy globális kifehéredési esemény során – ez volt a valaha mért legnagyobb egyéves visszaesés.
A globális kifehéredés ma már nagyjából öt–hat évente következik be, így a zátonyoknak egyre kevesebb idejük marad a regenerálódásra a szélsőséges hőhullámok között. A jelentés arra figyelmeztet, hogy a zátonyok állapota tovább romlik, ha nem csökken az ember okozta kibocsátás, és nem fékezik meg az olyan veszélyeket, mint a túlhalászat, a vízszennyezés és a part menti beépítések.
Bár a korallok összehozása és kifehéredés utáni regenerálása egyes telepeket megmenthet, Palumbi hangsúlyozza, hogy ez a módszer nem óvja meg őket az emelkedő tengervíz-hőmérséklettől.
„Ez a helyreállítás története. Nem tompítja a hőhullámok hatását, csak a következmények kezelésében segít. Továbbra is óriási szükség van arra, hogy csökkentsük a hőhullámokat, és megvédjük a Föld teljes élővilágát a gyors klímastressztől” – mondja.
„Hosszabb távon remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a helyreállításba fektetett hatalmas erőfeszítések sikeresebbek legyenek, és a korallkertek teljesebben átvészeljék a hőhullámokat.”