No Comment Ezrek tüntettek Párizsban az iráni tüntetők mellett, nemzetközi támogatást követelve Teheránnak
No Comment Ezrek tüntettek Párizsban az iráni tüntetők mellett, nemzetközi támogatást követelve Teheránnak
Izrael Izrael: újabb halálos késelés és gázolás Több támadást is végrehajtottak izraeliek ellen csütörtökön Izraelben. Délután egy férfi autójával az emberek közé hajtott egy megállónál. Az ott 19/11/2015
Franciaország Megtámadták egy zsidó iskola tanárát Marseilles-ben Megtámadták egy zsidó iskola tanárát a dél-franciaországi Marseilles-ben. Kórházba került, úgy tudni, nincs életveszélyben. Három támadója az Iszlám 19/11/2015
Franciaország Muzulmánok tízezrei határolódnak el a terrorizmustól A közösségi oldalakon üzenik, hogy csak hitükben és nem emberségükben különböznek az európai többségtől. 18/11/2015
Franciaország Akció Saint-Denis-ben: ahogy a helyiek megélték Rendőrökön kívül egy lelket sem lehetett látni St. Denis-ben, Párizs külvárosában szerda reggel. A rajtaütés helyszínének közvetlen közelében élőket 18/11/2015
Világ Terror külföldön: stratégiát váltott az Iszlám Állam? A párizsi terrortámadás arra utal, hogy a magát Iszlám Államnak nevező dzsihadista szervezet stratégiát váltott 18/11/2015
Tunézia Nagyszabású terrortámadást hiúsított meg a tunéziai rendőrség Iszlamista támadást akadályoztak meg Tunéziában a hatóságok. A rendőrök felszámoltak egy 17 tagú terrorcsoportot, amely novemberben tervezett 17/11/2015
Franciaország Hajtóvadászat a terroristák után Jelentős erőket mozgósított a francia rendőrség, hogy őrizetbe vegye a szökésben lévő terroristákat. Keddre virradó éjszaka 128 helyen tartottak 17/11/2015
Franciaország Félnek a francia muszlimok a megbélyegzéstől Katonák őrzik a franciaországi mecseteket. A pénteki párizsi terrortámadás után a hívők félnek az atrocitásoktól. Becslések szerint az országban 5 16/11/2015
Franciaország Két embert megvádoltak a párizsi terrortámadásban való részvétellel A párizsi terrortámadásban való részvétellel vádolta meg a belga bíróság azt a két embert, akit hétvégén Brüsszelben vettek őrizetbe. A hét 15/11/2015
Franciaország A francia kormányfő: háborúban állunk a terrorizmussal Háború – ezt a szót használta a párizsi terrortámadásokkal kapcsolatban mind a francia elnök, mind a miniszterelnök. Franciaország háborúban áll a 14/11/2015
Franciaország Párizs: sokan emlékeznek a merényletek helyszínén Sokan gyűltek össze szombat délután a Le Petit Cambodge nevű étteremnél, amely a párizsi terrortámadások egyik helyszíne volt. A tizedik kerületben 14/11/2015
Franciaország Rendkívüli állapot Franciaországban Félárbocra eresztették a zászlókat Párizsban a péntek éjjeli terrortámadások után. A francia fővárosban bezárt többek közt a Lafayette áruház, a 14/11/2015
Franciaország Párizs utcái kihaltak A legszigorúbb biztonsági intézkedéseket vezették be Párizsban a terrortámadások után. A város utcái szembetűnően kihaltak. Lezárták a nagy 14/11/2015
Franciaország A terror órái Párizsban Azonosították a francia hatóságok a péntek esti terrortámadások egyik elkövetőjét. Egy 30 éves francia férfi volt az egyik merénylő, a nevét azonban 14/11/2015
Franciaország A gyász virágai borítják a terror helyszíneit Párizsban A péntek éjszakai, Párizs több kerületét érintő terrorhullám után a francia hatóságok mindenkit arra kértek, hogy egyelőre maradjanak otthonaikban 14/11/2015
Franciaország Eltűntek: információért könyörögnek a Twitteren Egyre többen keresik a közösségi médián keresztül azokat a rokonaikat, ismerőseiket, akik a péntek esti párizsi mészárlás óta nem kerültek elő 14/11/2015
Franciaország Vérfürdő a Le Bataclan klubban A péntek éjjeli támadások legszörnyűbbikén egy csoport fegyveres rontott be a Le Bataclan klubba, Párizs egyik legkedveltebb koncerthelyszínére, ahol 14/11/2015
Franciaország Az egész világot megrázta a párizsi tragédia Számtalan üzenetben fejezik ki szolidaritásukat a párizsi áldozatok hozzátartozóival és a támadások sérültjeivel magánemberek és intézmények: 14/11/2015
Franciaország A párizsi terrortámadások időrendben Felfegyverzett terroristák és öngyilkos merénylők támadtak válogatás nélkül ártatlan civilekre több helyszínen is Párizsban november 13-án, péntek 14/11/2015
No Comment Párizsi támadások: a vérontás után Megrázó felvételek a párizsi támadások éjszakájáról. 14/11/2015