Olaszország Minden harmadik gyerekért földet adna a családoknak az olasz kormány Az agrárminiszter szerint ezzel két problémát oldanának meg egycsapásra: növelnék a gyerekszülések számát, és megszabadulnának az állam számára értéktelen, nehezen eladható földektől. 05/11/2018
Egyesült Királyság Majdnem duplájára nőtt a császármetszések aránya a világon A gazdag országokban nagyon sokat csinálnak feleslegesen, a szegény országokban viszont nagyon keveset, amikor többre volna szükség. 12/10/2018
Magyarország Kevesebb gyerek születik, mint tavaly ilyenkor Ezer lakosra 9 élve születés és 13,6 halálozás jutott. 26/09/2018
Franciaország Franciaországban születik a legtöbb gyerek házasságon kívül az EU-ban A 25 év alatt szülő nők esetében nyolcvan százalékos ez az arány. 05/09/2018
Kína Peking gyerekeket szeretne A kínai családpolitika változására számítanak elemzők azután, hogy a kínai sajtó megírta, törvénytervezet készül a születések korlátozásának feloldásáról. A közbeszéd szerint nem véletlen, hogy a disznó évére nyomott bélyegeken már sok kismalac van. 28/08/2018
Világ Tízből négy gyerek házasságon kívül születik az EU-ban Magyarországon a házasságon kívül született gyermekek aránya 47 százalék volt 2016-ban. 09/08/2018
Magyarország Egymillióval nőtt az unió lakossága tavaly a bevándorlás miatt Csak a bevándorlók miatt nem fordult negatívba az Európai Unió lakosságának növekedése. 11/07/2018
Amerikai Egyesült Államok 8 millió gyermek jött már világra mesterséges megtermékenyítéssel 40 évvel ezelőtt született az első lombikbébi, azóta már a nyolcmilliomodik is világra jött. 06/07/2018
Új-Zéland Megszületett Jacinda Ardern kislánya Az új-zélandi kormányfő a második a világon, aki miniszterelnökként szült. Az első Benazir Bhutto pakisztáni kormányfő volt, neki is kislánya született 1990-ben. 21/06/2018
Egyesült Királyság Bár kisebb a felhajtás, megjött az újabb Royal Baby Szegény kislány nem valószínű, hogy valaha is trónra kerül, hiszen csak 19. az utódlási sorban. 19/06/2018
Egyesült Királyság Megszületett a brit hercegi pár harmadik gyereke Fiút szült Katalin hercegné. 23/04/2018
Egyesült Királyság Elkezdődött Katalin hercegné szülése A harmadik gyermekével várandós Katalint ma reggel vették fel a Lindo wing-be. 23/04/2018
Világ UNICEF: 16 millió gyermek veszhet oda A világszervezet megkongatta a vészharangot: A szegényebb országokban egy újszülöttnek még mindig ötvenszer kevesebb esélye van a túlélésre. És ez már a XXI. század. 20/02/2018
Világ 2094-ig él egy ma született magyar Kicsit jobban jár, aki svédnek születik, de sokkal rosszabbul, aki szomálinak. 01/01/2018