EU.XL Nem jutnak dűlőre az uniós energiaügyi miniszterek: 50 millió európainak biztosan gond lesz a fűtés
Szerbia Csak addig szabad az út a menekültek előtt, amíg Berlin fogadja őket Ezt Szlovénia után Románia, Bulgária és Szerbia is kijelentette. 2015. október 24.
Koszovó Ismét könnygázzal tiltakozott a koszovói ellenzék a parlamentben Az országgyűlésben és az épület előtt a szerb kisebbség jogait szélesítő törvény ellen tiltakoztak. 2015. október 24.
Horvátország Megnyitották a horvát-szerb határt a menekültek előtt Több ezer menekült jutott át Horvátországba Szerbiából hétfőn késő délután, miután kinyitották a határt Bapskánál. A szerbiai oldalon az elmúlt 2015. október 19.
Horvátország Menekültválság: káosz a horvát-szerb határnál Több ezer menekült zsúfolódott össze a horvát-szerb határnál, miután Horvátország ideiglenesen lezárta az átkelőket. Ezt azzal indokolták, hogy 2015. október 19.
Koszovó Könnygáz, mint érv a koszovói parlamentben Koszovóban az ellenzék három hete akadályozza a törvényhozás munkáját. A parlament ülését csütörtök délelőtt is meg kellett szakítani, mert ellenzéki 2015. október 8.
Szerbia Az Iszlám Államtól rettegtek a menekültek Az elmúlt napokban átlagosan három-négyezer menekült érkezett a szerb-horvát határra, Bapska és Tovarnik térségébe. Azt mondják, leginkább a magát 2015. október 5.
Magyarország Eső és sár nehezíti több mint tízezer menekült útját A hideg és az eső sem állítja meg a menekültek ezreit, akik Szerbián keresztül folyamatosan érkeznek Horvátországba. Csak hétvégén tizenkétezren 2015. szeptember 28.
Horvátország Több mint tízezer menekült érkezett Horvátországba a hétvégén Megállás nélkül érkeznek a menekültek a szerb-horvát határon lévő Opatovacba, ahonnan regisztráció után vonattal utazhatnak tovább. Ezen a hétvégén 2015. szeptember 28.
Horvátország Esőben, sárban is – Nem csökken a menekültáradat Szeptember közepétől vasárnap reggelig 73 és fél ezer migráns érkezett Horvátországba Szerbia felől. Habár a horvát hatóságok az egy hete lezárt 2015. szeptember 27.
Horvátország Útvesztő vár a menekültekre: ismeretlen tájak, jogi szabályozatlanság Horvátország pénteken megnyitotta Szerbiával közös határát. 2015. szeptember 26.
Szerbia A zenébe menekül egy szíriai kiskamasz Pénteken közel kétezren várakoztak a szerb oldaon, hogy átjussonak Horvátországba. A tömeg egyre elcsigázottabb. A szíriai születésű Alm 2015. szeptember 25.
Világ Rendíthetetlen a bizalom a menekültekben Szentül hiszik, hogy Európa jó hely, és itt majd megoldódik az életük. 2015. szeptember 25.
Szerbia Határzár: nő a feszültség Szerbia és Horvátország között Tovább nőtt a feszültség Szerbia és Horvátország között a határzár miatt. A két ország közti legforgalmasabb átjáró gyakorlatilag mostanra le van 2015. szeptember 24.
Világ Tömegesen érkeznek a menekültek a szerb-horvát határhoz Mintegy háromezer menekült lépte át a szerb-horvát határt hétfő éjszaka, és a két napja megnyitott, Apátinál lévő regisztrációs központhoz mentek. 2015. szeptember 22.
Magyarország A csodára várva Horgoson A határátkelő szerb oldalán közel 150-en várakoznak türelmesen, hátha mégis átengedik őket a magyar oldalra. 2015. szeptember 18.
Horvátország Áttörték a menekültek a rendőrségi kordont a szerb-horvát határon Áttörték a menekültek a rendőrségi kordont a szerb-horvát határon Tovarnikban a vasútállomáshoz közel. A többség mihamarabb szeretne Zágrábba érni 2015. szeptember 17.
No Comment Panaszt tettek többen, amiért a magyar rendőrség könnygázzal oszlatott Röszkénél 2015. szeptember 17.
Magyarország Összecsapások, könnygáz, sebesültek Röszkénél Estére helyreállt a rend a röszkei régi határátkelőhelynél, a szerda délután azonban könnygázról, sebesülésekről és letartóztatásokról szólt. 2015. szeptember 17.