Szerbia
Utakat torlaszolva tiltakoztak Szerbiában az országban tervezett lítiumbányászat ellen
"A környezetvédelem ügye Szerbiában teljesen kikerült a kezünkből, nincs olyan hely az országban, amit nem puszítanának helyi vagy épp nemzetközi befektetők. A Rio Tinto projektje volt az utolsó csepp a pohárban, egyszerűen nem bírjuk ezt tovább" - mondta egy tüntető.
Ausztrália
Djokovic koronavírusos volt decemberben, és erről van igazolása
A szerb teniszező azért akadt fenn a határellenőrzésen, amikor megérkezett Ausztráliába, mert nem tudta igazolni, miért kapott egészségügyi mentességet. Ügyvédei most azt állítják, hogy azért, mert elkapta a fertőzést december közepén, és erről van papírja.
Szerbia
A loznicai lítiumbánya megnyitása ellen tüntettek környezetvédők Belgrádban
A szerb kormányzat központi épülete előtt tüntettek környezetvédő szervezetek a loznicai lítiumbánya megnyitása ellen szombaton Belgrádban. Egy órán keresztül eltorlaszolták az épület bejáratát és leállították a közlekedést.
Sport
Új bajnokok születtek a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség világbajnokságán Belgrádban
Együttműködésben a Aiba
Tizenhárom bajnokot avattak a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség, az AIBA világbajnokságán Belgrádban. A kubai bokszolók bizonyultak a legsikeresebbnek, három arany- és két bronzéremmel ők lettek a legjobb csapat.
Sport
Kezdődnek a döntők a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség világbajnokságán Belgrádban
Együttműködésben a Aiba
Huszonhat mérkőzésen vannak túl a versenyzők a középdöntőkben a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) férfi világbajnokságán Belgrádban. A szerb fővárosban a hétvégén 13 bajnokot fognak avatni a döntők után.