Oroszország
Hosszú-hosszú háborúra rendezkedik be Oroszország
A kezdeti villámháborús reménykedések kudarca után Putyin elnök belátta, hogy a Nyugattal gazdasági és technológiai harcot is vívnia kell, és ehhez az új műsorhoz új férfi kell. Sztálin óta most először lett olyan vezetője a védelmi tárcának, akinek semmilyen katonai tapasztalata nincs.
Németország
Lehet-e NATO-területről lődözni orosz rakétákra Ukrajna felett?
A szokatlan javaslat szerint elsősorban Lengyelország és Románia területéről lehetne légvédelmi rakétákat fölengedni, ha biztosra vehető, hogy a támadó orosz fegyver Ukrajna létfontosságú pontjait célozta meg, vagy veszélyesen közel keveredett a NATO határaihoz.
Ukrajna
Kegyetlen nyár elé néz az ukrán hadsereg, többfrontos támadás várható
A legnagyobb nehézség a fegyverzet mellett a súlyosbodó emberhiány, Zelenszkij viszont nem hajlandó a totális mozgósításra. Az orosz elnök Győzelem Napi beszéde a teljes magabiztosságról árulkodik, míg az amerikai választási év nem kedvez Ukrajnának.
Európai hírek
Ismét nukleáris fegyvereivel fenyegetett Putyin a Győzelem napján a Vörös téren
Napokkal azután, hogy nukleáris csapásmérő gyakorlatokat jelentett be a nyugati "provokációk" miatt, az orosz elnök most az atomfegyverek bevetését is kilátásba helyezte, ha az ország fenyegetve érezné magát.
Európai hírek
Részlegesen szankcionálná az orosz cseppfolyósított földgázt az EU
Első alkalommal kerül az EU napirendjére az orosz gázszállitásokkal szembeni szankció. Az intézkedések hatálya azonban korlátozott lesz: az EU-tagországok továbbra is vásárolhatnak orosz LNG-t, de azt nem értékesíthetik tovább.
Oroszország
Bűnözési csúcsra számít az orosz belügyminisztérium 2024-ben
Új bűnözési hullám várható ebben az évben Oroszországban, mondja a moszkvai rendvédelmi hatóság. A különösen súlyos bűncselekmények száma meghaladhatja a 152 ezret, és ijesztően magas a frontról hazatérő leszerelt katonák gyilkossági rátája.
Litvánia
Litvánia is küldene csapatokat Ukrajnába, de a NATO nem
Litvánia az újabb tagja annak a csoportnak, amely támogatná a javaslatot, hogy az atlanti szövetség küldjön földi haderőket Ukrajnába. A szervezet többsége viszont óvakodik egy ilyen lépéstől. Az intervenció kérdéséről a NATO júliusi csúcstalálkozóján hoznak távlati döntést.