Belgium Le Pen és Salvini pártcsaládjával is tárgyal a Fidesz a Néppárt mellett, írja a Politico A portál a Nemzet és Szabadság Európája (ENF) egyik tagjára hivatkozva azt írja, "beszélgetést folytatnak" az EP-ben ülő pártcsaláddal egy esetleges társulásról. 2019. március 6.
Európai Hírek A Fidesz és az Európai Néppárt: kérdések és válaszok Orbán politikája miatt fogy a levegő a Fidesz körül Brüsszelben 2019. március 5.
Magyarország Már Mészáros Lőrinc is dollármilliárdos A Forbes legfrissebb listája annyiban ellentmond a magyar verziónak, hogy előbbin Csányi Sándor megelőzi Orbán Viktor barátját. 2019. március 5.
Európai Hírek Joseph Daul: a populisták "nem szolgálnak megoldásokkal" Orbán Viktor átlépett egy határt címmel közölt interjút a Die Welt című konzervatív német lap kedden Joseph Daullal, az Európai Néppárt (EPP) elnökével a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal összefüggésben. 2019. március 5.
Magyarország Elindítja az eljárást a Fidesz ellen az Európai Néppárt A pártcsalád 12 tagja követeli a Fidesz kizárását, közben Magyarországon Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság néppárti elnöke helyett Frans Timmermans szocialista alelnök kerül majd a kormányzati plakátokra. 2019. március 4.
Világ Weber szerint nem a fideszes képviselőkön dől el Európa jövője Keményen kritizálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt az EPP csúcsjelöltje. 2019. február 22.
Magyarország Az Európai Néppárt dohog, Orbán örül Kiverte a biztosítékot a kormány plakátkampánya az EPP-ben. Már az "elfogadhatatlan", "értetlen" és a "bosszús" kifejezéseket is hallani. 2019. február 22.
Magyarország Juncker: Orbán a barátom Merkel támogatásáról biztosította Junckert, Gulyás Gergely szerint Brüsszel nem szokott hozzá a politikai vitákhoz. 2019. február 21.
Belgium Juncker jóbarátjának nevezte Orbánt Az Európai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy elege van a gyűlöletből. 2019. február 21.
Európai Hírek Újra a Fidesz néppárti tagságáról szólnak a viták Brüsszelben Kemény támadásokat kap a magyar kormánypárt az új plakátkampánya miatt. Junkcer elnök szerint Orbánnak és neki nincs közös témája, mások szerint a Fidesz teljesen elszigetelte magát. 2019. február 20.
Németország Juncker reagált a magyar plakátkampányra Az Európai Bizottság elnöke újra kritikus hangnemben beszélt a magyar kormányról. 2019. február 20.
Európai Hírek Olaszok, franciák, görögök és magyarok - ők a SOTU eheti szereplői. Miközben az olaszok és a franciák egymással vitáznak és egy korábbi, erősen megosztó görög politikus a visszatérését tervezi, Magyarországon növelni akarják a gyerekszámot. 2019. február 15.
Magyarország Jávor Benedek: "A kormány belátta, nem tudja meggyőzni az EU-t, hogy törvényes volt az Elios-projekt Az Európai Parlamenti képviselő szerint a Bizottság előre jelezte a magyar kormánynak: egy fillért sem kapnának a vitatott Elios-projektre. 2019. február 14.
Európai Hírek Nyugaton megoszlanak a vélemények Orbán családvédelmi tervéről Tudósítónk Brüsszel utcáin faggatta az embereket. A többség hallott a magyar kormány intézkedéseiről, de sokan nem értenek egyet a módszerrel. 2019. február 13.
Magyarország Az ellenzék is értékelte Orbánt A miniszterelnök új irodája előtt tartottak beszédet ellenzéki vezetők, majd a tömeg az Állami Számvevőszékhez vonult. 2019. február 10.
Magyarország Családvédelmi akciótervet jelentett be Orbán Viktor A kormányfő szerint a bevándorlás fegyverletételt jelent. 2019. február 10.
Szlovákia Merkel: a tagországok döntsenek, ki jöhet A német kancellár szerint az EU tagországainak kell arról döntenie, kit engednek be. 2019. február 7.
Szlovákia Merkel és Orbán Pozsonyban A visegrádi csoport csúcstalálkozójára érkeztek a vezetők. 2019. február 7.
Magyarország Hétfőn Budapestre látogat az amerikai külügyminiszter Erre Hillary Clinton látogatása óta nem volt példa. 2019. február 7.
Magyarország Nagy, összellenzéki tüntetést hirdetnek vasárnapra, Orbán évértékelőjére Míg Orbán a Várkért bazárban évértékel, az ellenzékiek a miniszterelnök új irodája alatt tüntetnek. 2019. február 5.