Ecuadori Köztársaság
Már nem kerülnek börtönbe az ecuadori nők, ha nemi erőszak után mennek abortuszra
Az alkotmánybíróság döntése értelmében ha egy ecuadori nőn nemi erőszak után hajtanak végre művi vetélést, nem kerülhet többé börtönbe. Az ország megválasztott elnökének felesége szerint az abortusz "gyilkosság".
Egyesült Királyság
Összecsaptak a Sarah Everard halála miatt tüntetők a londoni rendőrséggel
A 33 éves Sarah Everard még március elején tűnt el, miközben hazafelé sétált egy este. Elrablásával és meggyilkolásával éppen egy rendőrt gyanúsítanak. A rendőrség szerint fel kellett lépniük a virrasztókkal szemben a járványhelyzet miatt. Rengetegen bírálják azt, ahogyan kezelték a helyzetet.
Európai Hírek
Kiállás a nők elleni erőszak ellen
Három nőből egy már ki volt téve fizikai vagy szexuális erőszaknak az EU-ban. Az ENSZ világszerte 243 millió áldozatot említ a 15-49 éves korosztályban, de ennél jóval több lehet, mert az esetek 60 %-a soha ki sem derül. Tíz nőből csak négy mondja el valakinek, és közülük egy fordul a rendőrséghez.