Európai Hírek Orosz csapások Ukrajna ellen: 850 ezer ember maradt áram nélkül, miközben éjszaka már fagyok vannak
Irak Újabb jelentős győzelem Moszulnál Moszul elveszítése súlyosan rontja az Iszlám Állam kilátásait. 2017. május 5.
Irak Új frontot nyitott az iraki hadsereg az Iszlám Állam ellen Moszulnál A cél a város visszafoglalása. 2017. május 4.
Irak Harc Moszul visszafoglalásáért Az iraki erők nehéz csatára számítanak a város nyugati felén. 2017. április 12.
Irak Civilek ezreit tartják a tűzvonalban a terroristák Moszulban Az iraki nagyvárost fél éve ostromolják a kormányerők: a keleti negyedek már szabadok, a nyugatiak visszafoglalása keményebb feladat. 2017. április 11.
Irak Moszul: civilek százai haltak meg amerikai légicsapásokban Ne meneküljetek, maradjatok otthon – szólították fel a lakosságot az ostromló iraki haderők. Ezt tették, majd fejükre omlott a saját házuk. 2017. március 28.
Irak Harcok és civil áldozatok Moszulban A kormányerők szerint a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által elhelyezett robbanócsapdák felelősek a pusztításért. 2017. március 26.
Irak Felfüggesztette Moszul ostromát az iraki hadsereg A civil áldozatok magas száma miatt kényszerültek erre. Közben négy új F16-ossal bővült Bagdad légi ereje. 2017. március 26.
Irak Folytatódott Moszul ostroma Az iraki kormányerők közelednek ahhoz a mecsethez, amelyben a terroristák vezetője 2014-ben kikiáltotta az Iszlám Kalifátust. 2017. március 22.
Irak Nem könnyű újrakezdeni Moszulban Még mindig ezrek menekülnek a lassan fél éve ostromlott Moszulból. 2017. március 21.
No Comment Segítségnyújtás Moszulban Iraki szövetségi rendőrök segítenek a sebesült civileknek, akik megpróbálnak átjutni átjutni a romokon, hogy Moszul sáros utcáin keresztül elérjék a… 2017. március 20.
Irak Normalizálódik a helyzet Moszul keleti felén Mintha nem is ugyanaz a város lenne: miközben Nyugat-Moszulban dörögnek a fegyverek, a város keleti részében az élet kezd visszatérni a rendes kerékvágásba. 2017. március 19.
Irak Szimbolikus győzelemre készülnek az iraki kormányerők Moszulban Egyre több kerületet foglalnak el az iraki kormánycsapatok Moszul nyugati részében. 2017. március 19.
Irak Lassan halad Nyugat-Moszul ostroma Robbanások hallatszottak kedden reggel Moszul nyugati részén, ahonnan az iraki kormányerők hetek óta próbálják kiűzni az Iszlám Állam terrorszervezet harcosait. 2017. március 14.
Irak Egyre jobban szabadul fel az iraki Moszul A várost teljesen körbevették az iraki kormányerők, azonban az Óvárosban még mindig hatszázezer civil van bent. 2017. március 13.
Irak Rengeteg civil menekül a harcok elől Moszulból Több ezer ember menekült el Moszul nyugati kerületeiből vasárnap. 2017. március 12.
No Comment Ennyi maradt a moszuli múzeumból Az Iszlám Állam terrorszervezet iraki fellegvárában is tönkretették vagy ellopták a dzsihadisták a műkincseket. 2017. március 12.
Irak Tömegsírt találtak az iraki Moszul mellett A Badus börtönében feltárt sírban több száz olyan ember holtteste nyugszik, akiket az Iszlám Állam végzett ki. 2017. március 11.
Irak Hova tűnt al-Bagdadi? Amerikai shírszerzők szerint az Iszlám Állam kalifája magára hagyta katonáit. 2017. március 9.