Szimbolikus győzelemre készülnek az iraki kormányerők Moszulban

Szimbolikus győzelemre készülnek az iraki kormányerők Moszulban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Egyre több kerületet foglalnak el az iraki kormánycsapatok Moszul nyugati részében.

Egyre több kerületet foglalnak el az iraki kormánycsapatok Moszul nyugati részében.

HIRDETÉS

Irak második legnagyobb városának keleti felét már januárban visszafoglalták az Iszlám Állam terrorszervezettől.

Most már az óvárosban folynak a harcok, nem messze attól a mecsettől, ahonnan a dzsihadisták vezetője kikiáltotta kalifátusukat 2014 nyarán.

- Rossz az idő, sokat esik, ennek ellenére erőink haladnak előre céljaik felé. Hamarosan elérjük az al-Nuri mecsetet, ahol az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Baghdadi tevékenykedett – mondta Haider Abu Dirgham, iraki rendőrtábornok.

Az ostrom lassan halad az óváros sűrűn lakott, szűk utcáiban, az iszlamisták robbantásokkal is akadályozzák a katonák és a rendőrök előrenyomulását. A harcok elől több ezren menekültek el el az utóbbi napokban.

- Szörnyű a helyzet. Az iszlamisták mindent leromboltak, nincs élelem, kenyér, semmi sincs – panaszolta egy férfi.

Összesen már több mint 250 ezren voltak kénytelenek elhagyni otthonukat tavaly október óta.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák akkor indítottak támadást Moszul felszabadítására az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Normalizálódik a helyzet Moszul keleti felén

Ostromot hirdettek péntek délutánra iszlamista fegyveresek a bagdadi amerikai követség ellen

Meglepetésszerű amerikai vizit Bagdadban