NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Folytatódott Moszul ostroma

Folytatódott Moszul ostroma
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az iraki kormányerők közelednek ahhoz a mecsethez, amelyben a terroristák vezetője 2014-ben kikiáltotta az Iszlám Kalifátust.

HIRDETÉS

Egyre beljebb nyomulnak Moszulban az iraki kormányerők, mióta decemberben visszafoglalták a város keleti felét az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezettől. A dzsihadistákkal folytatott harcot nehezíti, hogy még mindig több ezer civil maradt az ostromlott városrészben.

A kormányerők hamarosan elérik az al-Nuri mecsetet, ahol 2014-ben az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet vezetője kikiáltotta a kalifátust.

A harcok miatt eddig mintegy 350 ezer ember menekült el. Őket máshol sem tudják elhelyezni.

- Szerettem volna ott maradni egy táborban, de nem voltak sátrak, a hely zsúfolt volt. Az emberek azt mondták, hogy egy másik tábor is megtelt már. A legtöbben kint voltak az utcákon ott is aludtak – mondta egy menekült moszuli lakos.

A harcok elől menekülő civil lakosságot az iraki hatóság buszai szállítják egyik menekülttáborból a másikba, hátha sikerül nekik helyet találni.

Azt továbbra sem tudni, hogy pontosan hány civil halt meg a kormányerők és a terroristák közötti harcokban, de egy iraki politikus szerint Moszul nyugati részének februárban kezdődött ostroma óta akár 3500-an is életüket veszthették.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem könnyű újrakezdeni Moszulban

Segítségnyújtás Moszulban

Normalizálódik a helyzet Moszul keleti felén