Görögország Új technológiák védik a görög-török határt az illegális bevándorlóktól A járvány alatt az EU megerősítette a határ védelmét, hangágyút is telepítettek a térségbe. 2021. május 31.
Spanyolország Ceuta utcáin alszanak a határsértők Még mindig több száz illegális bevándorló van Ceutában azután is, hogy többségüket már kiutasították az észak-afrikai spanyol enklávéból. 2021. május 22.
Olaszország Lampedusa ismét megtelt menekültekkel A helyi polgármester szerint Brüsszelt nem érdeklik a gazdasági migránsok, ezért nagyobb határozottságot vár el a római kormánytól. 2021. május 11.
Olaszország Elsodorja a menekülthullám Lampedusát A tavasz beköszöntével idén is megugrott az illegális bevándorlók száma a Földközi-tengeren. 2021. május 10.
Vatikán Ne legyünk önzőbbek a járvány után - ezt kéri tőlünk Ferenc pápa A katolikus egyházfő szerint a migráció lehetőség arra, hogy jobban megismerjük egymást és tanuljunk a másik kultúrájából. Ezért fontos, hogy az egészségügyi válságból ne zuhanjunk át egyből a menekültválságba. 2021. május 7.
Franciaország Párizs: kisemberek az olimpiai beruházások útjában Háromszáz bevándorló munkást kellett kiköltöztetni a szállásaikról, kérdéses, hogy lesz-e még helyük a megújult negyedben. 2021. május 5.
No Comment Menekültek partra szállását sürgeti a Sea-Watch Több mint 450 menekült torlódott össze a civil szervezet egyik mentőhajóján. 2021. május 3.
Tunézia Európa a végcél sok Elefántcsontpartról érkezőnek Az országban húszezer elefántcsontparti tartózkodik, sokukat megtévesztették. 2021. május 3.
Világ Bevetésre kész a Sea-Eye 4 mentőhajó A Sea-Eye német civil szervezet új mentőhajója már úton van Spanyolország felé, ahonnan majd a földközi-tengeri mentőakciókat koordinálja. 2021. április 18.
Olaszország Salvini-per: az ügyész az eljárás lezárását kérte Az ügyész szerint a volt olasz belügyminiszter törvényesen járt el az un. Gregoretti-ügyben. 2021. április 10.
Görögország Átmeneti otthonok menekülőknek Leszboszon A Sunshine nevű civil szervezet lakhatási programot indított a menekülők egy részének valódi otthonokban történő elhelyezésére. 2021. március 30.
Görögország Ylva Johansson: elfogadhatatlanok a körülmények a leszboszi táborokban Megépítik az új táborokat a görög szigeteken - erősítette meg az uniós belügyi biztos, miután Leszbosz szigetén beszélt a menekültekkel és a helyiekkel is. 2021. március 29.
Európai Hírek Megosztottak az EU-tagállamok a vakcinaexporttal kapcsolatban Franciaország megtiltaná az Európában gyártott oltóanyagok kivitelét, az exportáló országok hezitálnak. Az Egyesült Államok nem hoz vakcinát Európába, pedig rengeteget gyártanak. 2021. március 26.
Olaszország Lefoglalták a menekültekkel érkezett Sea-Watch 3-at az olasz hatóságok Kereskedelmi járműként nem szállíthat 22 embernél többet, a legénységet is beleszámítva. 2021. március 22.
Dánia Menekülteket küldene vissza Dánia A dán hatóságok szerint Damaszkusz biztonságos hely, az EU szerint viszont nem az. 2021. március 19.
Szíria A szír táncos, aki Franciaországban lelt menedéket “Ebben a háborúban senki sem győztes. Rengeteg mindent elvesztettünk. Nagyon sok barátom nem él már. Az unokatestvérem is halott. Minden szíriai családnak vannak halottai" - mondja Dorado Jadiba. 2021. március 19.
Szíria Ahol az emberi jogokért kiállni bűn: menekülés az Iszlám Állam terrorszervezet elől „Többször azért néztük meg a lefejezésekről készült videókat, mert aggódtunk a családunkért és a barátainkért, a szomszédainkért.. és tudni akartuk, hogy kiket öltek meg.” 2021. március 18.
Szíria Egy férfi, aki a festővásznon éli újra a szíriai háborút A fájdalom és sokk, amit Ahmed Sheer megélt hazájában, mélyen bevésődött művészetébe. A 40 éves festő nem volt hajlandó elhagyni Szíriát, egészen addig, amíg választania kellett: vagy elmegy, vagy neki is harcolnia kell. 2021. március 17.
Szíria Egy férfi, aki a szíriai ellenzék oldalán harcolt "Rombolni pofonegyszerű. Ölni is az. De bizalmat elnyerni, boldogságot adni, tudást terjeszteni, újraépíteni, az kőkemény munka" - mondta Khaled K.K., egykori szíriai ellenzéki harcos. 2021. március 16.
Szíria Egy Szíriából elmenekült újságíró visszaemlékezései "Amikor megérkeztem Spanyolországba, nyugalmat szerettem volna oly sok emléktől. De az összes rossz emlék visszatért" - mondta Mohamed Subat. 2021. március 15.