Olaszország
Salvini egy menekültvárosból üzent: az olasz kikötők továbbra is zárva vannak
A Nápoly közeli menekültvárosban tartotta ülését az olasz nemzetbiztonsági bizottság. Salvini innen üzent: az olasz kikötők továbbra is zárva vannak, annak ellenére, hogy szerdán egy közigazgatási bíróság semmissé tette erről szóló rendeletét.
Olaszország
Kikötésre vár Lampedusánál az Open Arms mentőhajó
Az olasz vizeken Lampedusa szigetén való kikötésre vár az Open Arms segélyszervezet hajója, amelyen 147 migránst szállítanak. Két hete várnak arra, hogy egy kikötő behajózási engedélyt adjon számukra. Az olasz belügyminiszter rendelet alapján Olaszországban nem lehet kikötniük.
Olaszország
Leszavazták Salvini javaslatát a Szenátusban
A belügyminiszter felszólalását fújolás előzte meg. Matteo Salvini azt mondta: elfogadná koalíciós partnere, az Öt Csillag Mozgalom javaslatát, miszerint csökkentsék a parlamenti képviselők számát, ha ezt követően azonnal választásokat tartanak.
Olaszország
Árulással vádolja a cserbenhagyott olasz kormánypárt vezetője Matteo Salvinit
Luigi di Maio hétfőn Facebook-os bejelentkezésében árulással vádolta Salvinit, aki szerinte a Silvio Berlusconi vezette szélsőjobboldali Hajrá Olaszországgal (FI) akar összeállni. Szerinte felháborító, hogy nyáron idéztek elő kormányválságot.