Magyarország Felére csökkent a tüdőbetegek száma Magyarországon mióta betiltották a dohányzást a vendéglátóhelyeken
Magyarország Felére csökkent a tüdőbetegek száma Magyarországon mióta betiltották a dohányzást a vendéglátóhelyeken
Világ Lengyelország Ukrajna területi egysége mellett A lengyel elnök szerint helyre kell állítani Ukrajna területi egységét, amiben országa támogatja a szomszédját. 31/08/2019
Ukrajna Fogolycsere keretében hazatérhet Oleh Szencov ukrán filmrendező A terrorizmussal megvádolt és 20 évre elítélt Szencov támogatására hazájában és Európában is több akciót szerveztek. 29/08/2019
Ukrajna Ukrajna függetlenségét ünnepelték Az ország 28 éve vált függetlenné a Szovjetuniótól, az évfordulón az államfő a nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta. 24/08/2019
No Comment Sziklaugró világbajnokság Jaltán Idén is a tavalyi győztes, a brit Gary Hunt vitte el az első díjat, amellyel hétezer dollár jár. 12/08/2019
Világ Büntetendő: nem volt sisak Putyinon „Veszélyben az elnök élete és egészsége” – írta némi cinizmussal a főügyészségnek a lipecki képviselő. 12/08/2019
Világ Pozitívan értékeli Moszkva, hogy újra szavazhat az Európa Tanácsban Az orosz külügyminiszter bejelentette: Moszkva akkor téríti meg tagdíj hátralékát, ha véglegesen helyreállítják az orosz küldöttség jogait. 26/06/2019
Ukrajna Európa Tanács: Oroszország újra szavazhat Oroszország visszakapja öt éve megvont szavazati jogát az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén. 25/06/2019
Oroszország Oroszországnak szabadon kell bocsátania az ukrán tengerészeket Oroszországnak haladéktalanul szabadon kell bocsátania azt a 24 ukrán tengerészt, akiket a Krím partjainál vettek őrizetbe – így döntött a Nemzetközi Tengerjogi Törvényszék. Moszkva azonban nem ismeri el illetékességét. 25/05/2019
Világ A Kremlből hiába vár gratulációt az új ukrán elnök Majd ha eléri első eredményeit Kelet-Ukrajna, illetve az orosz-ukrán kapcsolatok terén, akkor jön az elismerő távirat Moszkvából. 20/05/2019
Ukrajna Sok donyecki kéri az orosz állampolgárságot Már két nappal az orosz rendelet kihirdetése után nagy volt a sor a Donyecki Népköztársaság belügyminisztériumában. 03/05/2019
No Comment Színpompás tulipánszőnyeg a krími botanikus kertben Egy részüket külföldről hozták, mert annyira érzékenyek, hogy nem képtelenek alkalmazkodni a krími éghajlathoz. A félszigeten 1929 óta nemesítenek tulipánokat. 25/04/2019
Világ Putyin hőerőműveket adott át a Krímben az évfordulón A félszigetet 5 éve csatolták Oroszországhoz Ukrajnától. 18/03/2019
Világ Krím: tavaszi fesztivál az annektálás évfordulóján A tavaszi fesztivál a Krímben egybeesik a terület annektálásának 5. évfordulójával. Az orosz hatóságok rendezték az ünnepséget. 18/03/2019
Világ Öt éve orosz ismét a Krím-félsziget Szevasztopolban háromnapos ünnepségsorozattal ünnepelnek. Az Európai Unió újabb orosz tisztségviselőket szankcionál. 15/03/2019
No Comment Virágokat osztogattak a kis zöld emberek a Krímben Néhány aktivista összekötötte a nőnapot a félsziget Oroszországhoz csatolásának közelgő évfordulójával. 07/03/2019
Oroszország Előkerült a hetek óta eltűntnek hitt orosz hajóskapitány. Vlagyimir Gorbenko annak az orosz hajónak volt a kapitánya, amelyik legénységét a Krím félszigetre vonatkozó beutazási szabályok megsértése, valamint tiltott halászat címén vették őrizetbe az ukrán hatóságok még tavaly márciusban, de két hete eltűnt. 11/02/2019
Világ Meghosszabbították az ukrán tengerészek előzetes letartóztatását A Kercsi-szoros közelében történt orosz-ukrán tengeri incidens során fogták el a tengerészeket. 15/01/2019
Krím A Krím megtartására rendezkedett be Oroszország Elkészült az orosz kerítés a Krím-félsziget határán, és a Kercsi-szoros feletti ellenőrzést is megerősítették. 28/12/2018
Világ Ukrán konfliktus: egymásra mutogatnak a felek Trump lemondaná hétvégi találkozóját Putyinnal. Porosenko totális orosz támadástól tart. 28/11/2018