Amerikai Egyesült Államok
Szijjártó: a közel-keleti konfliktus továbbterjedése világháborús kockázattal jár
"Ha egy terrorszervezettel szemben alulmarad a nemzetközi közösség törekvése, akkor az globálisan súlyosbítaná azt a helyzetet, amely már most is elég súlyos" - közölte New Yorkban a magyar külügyminiszter.
Amerikai Egyesült Államok
Katonai válaszcsapásra készül az USA Irán ellen az amerikai katonákat ért hétvégi támadás miatt
Joe Biden egyértelműen Iránt hibáztatja a három amerikai katona halálával járó jordániai dróncsapásért, melyet egy Teheránhoz hű iraki csoport követett el. Az elnökre komoly belpolitikai nyomás nehezedik, de a regionális háború kitörését kockáztatja egy túl kemény válasszal.
Világ
Nemzetközi Bíróság: Izrael tegyen meg mindent a népirtás megelőzésére
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) felszólítja Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében - tájékoztatott Joan E. Donoghue amerikai ügyész, az ENSZ hágai székhelyű bíróságának elnöke pénteken azon eljárás keretében, amelyet Dél-Afrika indított.
Világ
Hetek után megnyílt a Gázai övezet kapuja, a külföldiek átmenekülhetnek Egyiptomba
A rafahi határőrök kaptak egy hosszú listát, több száz kettős állampolgár és külföldi nevével. Egyelőre csak őket engedhetik át. A listán főleg jordánok vannak, de szerepel rajta számos ausztriai, indonéz és ausztrál állampolgár is.