Irak 18 ország rohanhatja le az Iszlám Államot Ehhez hasonló fegyvereket használ az Iszlám Állam terrorszervezet az iraki hadsereg elleni harca során. A dzsihadisták több nem szokványos eszközt is 2015. május 22.
Szíria Szíria: a dzsihadisták két határnál is előrenyomultak A dzsihadisták újabb területeket hódítottak meg Szíriában. Az al-Kaidához köthető fegyveresek a török határ közelében elfoglaltak egy kórházat. Itt 2015. május 22.
Szíria Újabb stratégiailag fontos települést foglalt el az Iszlám Állam Szíria területének felét tartja már ellenőrzése alatt az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet. A szélsőségesek legutóbb az egykor Palmira néven 2015. május 22.
Szíria Komolyan aggódik az UNESCO a szíriai világörökségi helyszínért Az Iszlám Állam dzsihadistái megszállták Palmirát, a Közel-Kelet egyik legjelentősebb kutlurális örökségi helyszínét 2015. május 21.
Világ IÁ: A terrorszervezet online stratégiája sokkolóan hatékony a fiatalok körében Egyre több fiatal utazik Szíriába, hogy az Iszlám Államhoz csatlakozzon, ez pedig a szülőknek és a hatóságoknak is egyre nagyobb fejtörést okoz. 2015. május 21.
Szíria Elfoglalta az Iszlám Állam Palmirát, az ókori szíriai romvárost Elfoglalta az Iszlám Állam az egykor Palmira néven ismert szíriai várost, Tadmurt pénteken. Félő, hogy a dzsihadisták lerombolják az ott található 2015. május 21.
Irak Újabb ezrek menekülnek kétségbeesetten Irakban Civilek ezrei menekülnek Irakban az Iszlám Állam fegyveresei elől. 2015. május 21.
Szíria Szíria: a dzsihadisták teljesen elfoglalták az ősi Palmirát Az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezet fegyveresei teljes egészében elfoglalták a szíriai Palmirát, az UNESCO világörökségi listáján szereplő 2015. május 21.
Szíria Palmira a dzsihadisták kezén Az Iszlám Állam szervezet fegyveresei elfoglalták a szíriai Palmira nagy részét. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő várost néhány napja 2015. május 20.
Szíria Dzsihadista támadás - veszélyben Palmira műemlékei Az Iszlám Állam szervezet fegyveresei újra elfoglalták a szíriai Palmira egy részét. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő várost néhány napja 2015. május 20.
Irak Az ISIL nem hátrál Ramadiban Az iraki hadsereg vezérkara azt mondja, 5 nap alatt felszabadítja a a Bagdad közeli szunnita központot. 2015. május 20.
Irak Ramadi: csapatösszevonás és menekültválság A síita miliciákkal közös ellentámadásra készül az iraki hadsereg Ramadiban, huszonötezren menekültek el a városból. 2015. május 19.
Irak Célzott légicsapások az Iszlám Állam ellen Mindössze száz kilométerre vannak az iraki fővárostól, Bagdadtól a magát Iszlám Államnak nevező szervezet fegyveresei, miután elfoglalták Ramadi 2015. május 19.
Irak Négyéves kisgyerek puskával a kezében Újabb propaganda videót terjeszt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2015. május 18.
Szíria Az ókori romok védelmére figyelmeztet az ENSZ Szíriában A szíriai világörökségi helyszín, Palmira védelmére szólított fel az UNESCO. 2015. május 18.
Irak Badgad közelébe került az Iszlám Állam Irakban Menekülni kényszerültek Ramadiból az iraki erők katonái, amikor az Iszlám Állam fegyveresei lerohanták a várost. 2015. május 18.
Szíria Újabb romváros az Iszlám Állam árnyékában A szíriai Palmüra lehet a terrorszervezet következő kulturális áldozata. 2015. május 18.
Irak Újabb területet foglalt el az Iszlám Állam Palmyrában és Ramádiban A szíriai hírügynökség szerint az ország hadserege komoly veszteségeket okozott az Iszlám Állam nevű szélsőséges szervezetnek a Palmyra körüli 2015. május 17.
Szíria Szíria: Többfrontos háború az Iszlám Állammal Heves harcok dúlnak a kormányerők és az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet fegyveresei között az UNESCO világörökségi listáján szereplő 2015. május 17.
Szíria Megölték az Iszlám Állam egyik fontos vezetőjét amerikai különleges erők Megölték az Iszlám Állam egyik fontos vezetőjét, Abu Szajjafot az amerikai különleges erők Kelet-Szíriában szombaton – közölte a Pentagon. A férfi 2015. május 16.