Portugália Mario Soares, a demokrácia védelmezője az utolsó pillanatig Az egykori szocialista elnök, Mario Soares Portugália legnépszerűbb politikusa volt, akit a jobb és a baloldal is csodált. 2017. január 10.
Irán Végső búcsú Akbar Hásemi Rafszandzsáni volt iráni elnöktől A temetésen több ezren vettek részt. 2017. január 10.
Világ Rafszandzsáni halála átrendezheti az iráni politikai színteret Az utóbbi években már a Szakértői Tanács elnökeként jegyezte a világ Akbar Hásemi Rafszandzsáni, Irán korábbi államfőjének nevét. 2017. január 10.
Portugália Portugáliában nemzeti gyász kezdődött Mario Soares emlékére Portugáliában háromnapos nemzeti gyász kezdődött hétfőn Mario Soares emlékére 2017. január 10.
Egyiptom Sínai-félsziget: merénylet a rendőrség ellen Legkevesebb tíz egyiptomi rendőrt megöltek ismeretlen támadók egy rendőrőrs melletti ellenőrzőpontnál a Sínai-félszigeten. 2017. január 9.
Világ Rafszandzsáni: az is tisztelte, aki nem szerette Irán volt elnökének halálával erős bástyájukat veszítették el a reformerek. 2017. január 9.
Irán Meghalt Irán korábbi elnöke, Rafszandzsáni Meghalt Irán korábbi elnöke, Rafszandzsáni. A 82 éves politikusnak szívrohama volt. 2017. január 8.
Franciaország Portugálok buszbalesete Franciaországban Öten meghaltak és 27-en megsérültek. Valószínű, hogy a lefagyott út okozta a balesetet. 2017. január 8.
Portugália Kedden temetik Mário Soares volt portugál államfőt A 92 éves politikust egy ideje kórházban ápolták. 2017. január 8.
Portugália Mário Soares, a modern kori portugál politika atyja Mário Soares a portugál politika egyik meghatározó alakja. 2017. január 7.
Portugália Meghalt Mário Soares volt portugál elnök December közepe óta kritikus állapotban volt az egykori államfő. 2017. január 7.
Franciaország A franciáknál ezentúl mindenki potenciális szervdonor Egy törvényváltozásnak köszönhetően januártól mindenki potenciális donorrá vált Franciaországban - hacsak nem iratkozott fel az elutasító listára. 2017. január 3.
Brazília Véres lázadás egy brazil börtönben Véres lázadás tört ki egy brazil börtönben, fegyveres harc alakult ki, őröket és rabokat is túszul ejtettek, több mint ötvenen meghaltak. 2017. január 2.
Brazília Véres lázadás tört ki egy brazil börtönben Véres lázadás tört ki egy brazil börtönben vasárnap, több mint ötvenen meghaltak. 2017. január 2.
Indonézia Kigyulladt egy indonéz komp, 23-an haltak meg. A hajó turistákat vitt volna egy kisebb szigetre, de nem sokkal az indulás után elterjedtek rajta a lángok. 2017. január 1.
Törökország Szemtanúk beszámolója az isztambuli terrortámadásról Több tucat mentőautóval szállították kórházba a sérülteket az isztambuli terrortámadás után. 2017. január 1.
Amerikai Egyesült Államok Együtt temetik el Fishert és Reynoldsot A színésznőket a Forest Hills emlékparkban, az USA jelentős és híres embereinek temetőjében helyezik örök nyugalomra. 2016. december 31.
Irak Terrortámadás egy bagdadi piacon Legkevesebb 25-en vesztették életüket, amikor egymás után két bomba robbant. 2016. december 31.
Egyesült Királyság Nem tudni, mi okozta George Michael halálát A halottkém jelentése szerint kizárható az idegenkezűség. 2016. december 31.