Irak Falludzsa: 20 ezer gyermek rekedt az ostromlott városban Mintegy 20 ezer gyermek rekedt a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet fellegvárának számító, ostromlott Falludzsában. 2016. június 1.
Albánia Botrány egy albániai árvaházban Állítólag dolgoztattak, és molesztáltak gyerekeket. Az ombudsman fordult az ügyészséghez. Nyomozás indult. 2016. május 20.
Libanon Ők már menekültnek születtek Az ENSZ szerint legkevesebb ötvenezer szíriai gyermek látta meg a napvilágot Libanonban a szíriai polgárháború éveiben anélkül, hogy regisztrálták 2016. május 4.
Dánia Dánia: felhagy a politikával a legcsinosabb kormányfő Utolsó munkanapján töltötte a dán parlamentben Helle Thorning-Schmidt, Dánia történetének első, eddig egyetlen női miniszterelnöke. 2016. március 29.
Szíria Hogyan csinál dzsihadistákat gyerekekből az Iszlám Állam? Több tízezer várandós nő él az önmagát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet által elfoglalt területeken. Egy új jelentés szerint a születendő 2016. március 10.
Görögország Görög-macedón határ: nincs megfelelő ellátás a beteg gyerekeknek A hideg idő, az eső és az áldatlan állapotok miatt egyre rosszabb körülmények között várakoznak a görög-macedón határnál rekedt menekültek. 2016. március 5.
Európa Biankó csekk gyilkosságra Egy bántalmazott asszony megölte a férjét, tíz év börtönre ítélték, majd kegyelmet kapott. Emiatt Franciaországban sokan módosítanának az önvédelem szabályain. 2016. március 4.
Belgium Nagyon nagy baj lehet a macedóniai határzárból Ezt mondja az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Unicef is. 2016. március 2.
Vatikán Pell: vallomást tett egy vatikáni bíboros pedofília-ügyben Az ausztrál főpap azt mondta, nem tudott semmiről. A sértettek nem hisznek neki. 2016. március 2.
Világ Menekültválság: Aylan Kurdi halála óta hány kisgyerek fulladt a tengerbe? Több mint 300 menekült gyermek fulladt vízbe az elmúlt hat hónapban, miközben megpróbált a tengeren keresztül, egy-egy rozoga csónakon átjutni 2016. március 1.
Egyesült Királyság Nem lépett fel pedofil műsorvezetője ellen a BBC Elmulasztotta a BBC, hogy véget vessen az egyik leghíresebb műsorvezetője, Sir Jimmy Savile által évtizedeken át elkövetett pedofil 2016. február 25.
Világ Álszülőket adnak a gyerekek mellé a csempészek Az egyik módszer a gyerekek átcsempészésére, hogy álszülőket állítanak melléjük. Ezt nem tudják bizonyítani a hatóságok. 2016. február 25.
Világ Naponta 2 menekült gyermek fullad meg az Égei-tengeren A Törökországból Görögországba vezető hajóút a leghalálosabb útvonal. 2016. február 20.
Európa Egy pedofil francia pap áldozatai megtörték az évtizedes hallgatást Egykori cserkészek egy csoportja felfedik a visszaélést, amelyet évtizedekkel ezelőtt szenvedtek el. Szembesíteni akarják a francia papság legmagasabb szintű vezetőit felelősségükkel. 2016. február 19.
Világ Asha: jobb sorsot szánnak egy menekült kislánynak az ausztrálok Egy Brisbane-i gyerekkórház nem engedi vissza kis betegét a menekülttáborba. 2016. február 13.
Szíria München: az orosz kormányfő szerint megint hidegháború van A nemzetközi biztonságpolitikai konferencia is a szíriai békén dolgozik. 2016. február 13.
Jemen Másfél millió gyermek éhezik Jemenben Egy a jemeni polgárháború legfiatalabb szenvedői közül. Mint minden háborúban az Arab-félsziget csücskén is a gyermekek a legvédtelenebbek, a 2016. február 10.
Világ Menekültek: az eltűnt gyerekek bűnbandák könnyű célpontjai A menekültekkel érkező gyermekek közül több mint tízezer tűnhetett el Európában a regisztrációt követően. Ezt állítja az Europol, az Európai Unió 2016. február 2.
Argentína Mégsem Clara Anahi Marianit találták meg Harminckilenc év után sem került elő egy argentin emberi jogi szervezet alapítójának unokája. 2015. december 26.
Pakisztán Pakisztán: megemlékeztek az egy évvel ezelőtti iskolai vérengzésről Megemlékeztek az egy évvel ezelőtti pesavari iskolai vérengzés több mint 150 áldozatáról Pakisztánban. Ez volt a legvéresebb támadás az ország 2015. december 16.