Európai Hírek Ügyvédek be akarják perelni a francia belügyminisztert a tüntetők elleni rendőri erőszak miatt
Világ USA korlátozott légicsapásokat hajt végre Dél-Iránban, miközben folytatja az iráni tárgyalásokat
Uzlet Behúzta a féket Európa gazdasága Az Eurostat első becslése szerint, negyedéves összevetésben, április és június között az eurózóna GDP-je 0,2 százalékkal nőtt, míg az első negyedévben még 0,4 százalékos volt a növekedés. 2019. július 31.
Uzlet Gyorsabb növekedést vár az eurózónában az IMF A Nemzetközi Valutaalap 1,5 százalékról 1,6 százalékra emelte az eurózónára vonatkozó növekedési előrejelzését. 2019. július 23.
Világ Nincs vesztegetni való ideje az új görög pénzügyminiszternek Az új görög pénzügyminiszternek komoly kihívásokkal kell szembenéznie. A Görögország hitelezőivel folytatott tárgyalások elsődlegesek. 2019. július 10.
Világ Nagy kihívások előtt a görög gazdaság Komoly várakozásokkal és nem kis kihívással kell szembenéznie a július 7-i választás után felálló görög kormánynak a gazdaság terén. 2019. július 5.
Világ 20 millió állás szűnhet meg a robotizálás miatt a következő 10 évben Ha tényleg így lesz, az a német gazdaságnál is nagyobb pluszt ad a világgazdasági növekedéshez. 2019. június 27.
Real Economy Bizonytalanság lassítja a globális gazdaságot Együttműködésben a The European Commission Az EU gazdaságának növekedését a brexit tartja bizonytalanságban. 2019. június 12.
Uzlet A G20-ak a kereskedelmi háború ellen A legnagyobb gazdaságok pénzügyminiszterei radikálisan megváltoztatnák a nemzetközi adózás rendjét is. 2019. június 9.
Uzlet Megint nő a német gazdaság Megint erősödik a német gazdaság, a hazai össztermék 0,4 %-kal nőtt 2019 első három hónapjában. 2019. május 15.
Gazdaság Idén is GDP-bővülésre számítanak Mérsékeltebb ütemű, de folytatódó gazdasági növekedéssel számol az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése. 2019. május 7.
Uzlet Alig növekszik az eurózóna gazdasága Nyilvánosságra hozták az áprilisi adatokat, a szakértők jobb teljesítményre számítottak. 2019. április 18.
Uzlet Visszafogottabb német fejlődés Fél százalékkal csökkentette várakozási prognózisát a német gazdasági minisztérium, miközben növelte infrastrukturális beruházásait, az oktatásra és kutatásokra szánt kiadásait pedig csúcsra járatta. 2019. április 17.
Real Economy Európa és a mesterséges intelligencia Együttműködésben a The European Commission Az innováció a gazdasági növekedés fontos hajtóereje, hozzájárul életminőségünk javításához, erősíti a gazdaságot. Utánajártunk, hogy miként is. 2019. április 3.
Világ Juncker aggódik az olasz GDP miatt Az olasz gazdaságban tavaly után idén is recesszió valószínű. 2019. április 2.
Világ Aggasztó jelek a kínai gazdaságban Kína csökkentette a GDP idei évre várt növekedésének mértékét, de akadnak egyéb, nem kifejezetten biztató jelek is. 2019. március 5.
Gazdaság IMF: veszít lendületéből a globális növekedés A Nemzetközi Valutaalap frissített prognózisa a 2018 második felében ténylegesen bekövetkezett lassulás következményeinek tudja be azt, hogy a növekedési lendület tovább csökkent. 2019. január 21.
Uzlet Lelassult a német gazdaság növekedése A gazdaság teljesítménye az elmúlt évben 1,5 százalékkal nőtt, ez a leggyengébb növekedési ütem az elmúlt öt évben. 2019. január 15.
Uzlet Lassuló uniós növekedés A külső tényezők: a kamatok folyamatos emelkedése, illetve az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültség fokozódása; a belső okok a brexit, és a magasan eladósodott országok, például Olaszország. 2018. november 8.
Világ Borús világgazdasági kilátások Csökken a világkereskedelem növekedése a WTO jelentése szerint. 2018. augusztus 10.
Magyarország Benyújtották a magyar költségvetés tervét A kormány 4,1 százalékos növekedéssel számol. 2018. június 27.
Magyarország Magasabb inflációt vár az MNB A jó hír, hogy gazdasági növekedésből is magasabbra számít a jegybank. 2018. június 21.