No Comment Ciszjordánia: palesztinok ritka olívabogyó-szüretet tartanak izraeli katonai korlátozások között
No Comment Zelenszkij Spanyolországban Latin-Amerika segítségét kéri Ukrajna áramhálózatának helyreállításához
Világ Ismét ingyen vonatjegyet oszt az EU a fiataloknak A májusi akciónak akkora sikere volt, hogy novemberben újráznak. 2018. október 18.
Egyesült Királyság Évente 3 millióan halnak meg az alkohol miatt A 20-as éveikben járó fiatalok 13,5 százaléka hal meg alkoholhoz köthető okok miatt. 2018. szeptember 25.
Business Planet Csereprogram vállalkozóknak Együttműködésben a The European Commission Az Erasmus – fiatal vállalkozóknak 2020-ig folytatódik, eddig hatezer cserekapcsolat valósult meg. Részletek a Business Planetben. 2018. július 13.
Gazdaság EU: kevesebb a munkanélküli, de a fiatalok küszködnek Csökkenő tendenciát mutat a májusi munkanélküliségi ráta az Európai Unió egészében és az eurózónában is. A tavalyi adatokhoz képest mindenütt javult a helyzet, de a fiatalok továbbra is nehezen helyezkednek el. 2018. július 2.
Sport Futball a Barátságért: gyerekek ünnepe Moszkvában Több mint 200 országból jöttek gyerekek, hogy részt vegyenek a FIFA programjában. 2018. június 18.
Sport A barátság világbajnoksága 211 ország ifjú futballistái vegyes csapatokban mérkőztek egymással Moszkvában. 2018. június 13.
Világ Már lehet pályázni az ingyen Interrail-bérletre Minden 18 éves uniós állampolgár jelentkezhet. A pályázóknak válaszolnia kell 5 kvízkérdésre, és egy végső "döntőkérdésre". 2018. június 12.
Afganisztán Az életüket kockáztatják, csak hogy edzőterembe járhassanak És ez nem túlzás: a fiatal afganisztáni lányok a tűzzel játszanak, amiért szüleik tudta nélkül edzőterembe járnak tornázni. 2018. május 24.
Cult A négyujjú zongorista 15 évesen a Carnegie Hall-ban lépett föl. Most 17 éves, és megkomponálta első saját darabját. 2018. május 16.
Világ 700 millió eurót ad az unió a fiatalok ingyenes Interrail programjára A költségvetésben ennyi pénz szánnának a következő hét éves periódusban a fiatalok ingyenes utaztatására. 2018. május 3.
Világ Mit ad a fiataloknak az EU ingyen vagy olcsóbban? Az ingyenjegyektől a kedvezményeken át számos lehetősége van az unió tagállamain belül utazni vágyó fiataloknak. 2018. április 19.
Sport Fiatal hokisok haltak meg egy buszbalesetben A tizenéves sportolók éppen életük meccsére tartottak. 2018. április 7.
Sport Újabb trófeát hódított el a Real Madrid A „Kilenc Érték Kupát” a „Foci a barátságért” programban résztvevő fiatalok ítélik oda minden évben. 2018. április 5.
Világ Ingyen vonatozhatnak a 18 évesek az EU-ban Minden, 18. életévét betöltött európai fiatalnak díjmentes, két hétre szóló Interrail-jegyet biztosítanának. 2018. március 2.
Sport A „Foci a Barátságért” a legfontosabb értékeket hirdeti Már 211 ország csatlakozott a Gazprom kezdeményezéséhez. 2018. február 16.
Világ Egyre több fiatalkorú a német hadseregben Hat év alatt triplájára nőtt a számuk a Bundeswehrben. 2018. január 11.
Irán Miről is szól az iráni tojásos forradalom? Senki sem gondolta volna, hogy egy ilyen apróság lehet az Iszlám Köztársaság végének kezdete. Bár tüntetések az elmúlt majd' negyven évben is voltak Iránban, ez most minden szempontból nagyon más, mint az eddigiek. 2018. január 3.
Oroszország Ismét találkoznak a baloldali ifjak A világ még mindig egyik legjelentősebb baloldali ifjúsági rendezvényére, a VIT-re 180 országból legalább 20 ezer résztvevőt várnak. 2017. október 15.
Magyarország A magyar fiatalok egyharmada közösségimédia-függő Amint van egy kis idejük, szörfölnek, csetelnek és megosztanak. 2017. szeptember 25.
Világ Új app az éjszakai mobilfüggőség ellen A Sleep Ninja nevű app tippeket ad, és figyeli a szokásainkat. 2017. július 14.