Amerikai Egyesült Államok Washington és Moszkva egymást hibáztatja a szíriai tűzszünet összeomlásáért Van még kiút a szíriai mészárlásból – jelentette ki John Kerry amerikai külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén szerdán. 2016. szeptember 21.
Szíria Mindjárt vége a tűzszünetnek Szíriában Oroszország és az Egyesült Államok a fegyvernyugvás meghosszabbításáról alkudozik, eddig eredménytelenül. 2016. szeptember 17.
Korea Korea, atomkísérlet után: Északon ünnepelnek, Délen tiltakoznak Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is elítélte a nukleáris robbantást. 2016. szeptember 10.
Észak-Korea Az észak-koreai állami televízió bejelentette az atomrobbantás hírét Az ügyben nemzetközi konzultációk kezdődtek 2016. szeptember 9.
Észak-Korea Minden eddiginél szigorúbb szankciók Észak-Korea ellen Rendkívül súlyos gazdasági és diplomáciai szankciókkal sújtja az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Koreát: a világszervezetben egyhangúlag szavazták meg 2016. március 2.
Észak-Korea Észak-Korea adok-kapokja az ENSZ-szel Úgy döntött Észak-Korea, hogy többé nem vesz részt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának ülésein- jelentette be az ország külügyminisztere kedden. Ezt 2016. március 1.
Korea ENSZ-határozat készül Észak-Korea ellen Újabb szankciókat fogadhat el az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Koreával szemben, az ország nukleáris programja és rakétakísérletei miatt. Diplomáciai 2016. február 25.
Kolumbia Az ENSZ missziója segíti a kolumbiai békefolyamatot Több mint 220 ezren haltak meg a kolumbiai harcokban, és milliók menekültek el otthonaikból. 2016. január 26.
Világ Japán: határozott válasz az észak-koreai lépésre Tokió “határozott választ” fog adni az észak-koreai lépésre, amely veszélyt jelent a szigetország biztonságára nézve – közölte Abe Sindzó Japán 2016. január 6.
Amerikai Egyesült Államok Felcsillant a remény a líbiai rendezésre Támogatásáról biztosította a líbiai nemzeti egységkormányt az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) szerdán hozott határozatában. Az ország ENSZ-nagykövete 2015. december 24.
Világ Növekvő feszültség Irak és Törökország között A nemzetközi jog kirívó megsértésének tartja az iraki vezetés, hogy újabb török csapatok érkeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzése 2015. december 12.
Burundi Burundi: az ENSZ BT békefenntartókat küldene Az ENSZ Biztonsági Tanácsa jóváhagyta azt a határozatot, amely felkéri az ENSZ főtitkárát, hogy növelje a szervezet jelenlétét Burundiban. Azt 2015. november 13.
Ukrajna Ukrajna: összeül a Biztonsági Tanács Az ukrán elnök szerint bármikor megindulhat a határon gyülekező orosz hadsereg. 2015. június 4.
Jemen Rendkívüli ülésen foglalkozik Jemennel az ENSZ BT Polgárháború felé sodródik Jemen, ahol a húszi lázadok harcolnak a kormányerőkkel. 2015. március 22.
Szíria Négy éve kezdődött a szíriai polgárháború Az Aszad-rezsim és az ellenzék harcának mérlege több százezer halott, és négy millió menekült. 2015. március 14.
Szíria Szíria: a polgárháború legsötétebb éve A tavalyi volt a szíriai polgárháború legsötétebb éve – olvasható egy emberi jogi szervezetek által csütörtökön kiadott jelentésben, amelyet 21 2015. március 12.
Irak Felbecsülhetetlen kincseket zúztak porrá az Iszlám Állam dzsihadistái Irakban Egy videó tanúsága szerint kalapácsokkal és fúrógépekkel zúztak szét több ókori műtárgyat az Iszlám Állam dzsihadistái az észak-iraki Moszul egyik 2015. február 27.
Egyiptom Diplomáciai feszültség Katar és Egyiptom között Konzultációra hazarendelte kairói nagykövetét Katar csütörtökön, mert az egyiptomi küldött a terrorizmus támogatásával vádolta a a Perzsa-öböl menti 2015. február 19.
Ciszjordánia Palesztina csatlakozott a Nemzetközi Büntetőbírósághoz Csatlakozott a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz a palesztin hatóság, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon Izraelre, miután kedden az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította azt a határozattervezetet, amel 2014. december 31.
Amerikai Egyesült Államok Elutasította a palesztin állam létrehozásáról szóló tervezetet az ENSZ BT Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította a palesztin állam létrehozásáról szóló határozattervezetet kedden. A Jordánia által benyújtott tervezetet a 2014. december 31.