EventsEseményekPodcast
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Négy éve kezdődött a szíriai polgárháború

Négy éve kezdődött a szíriai polgárháború
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az Aszad-rezsim és az ellenzék harcának mérlege több százezer halott, és négy millió menekült.

HIRDETÉS

Pénteken is folytatódtak a szír kormányerők támadásai szíriai célpontok ellen. Damaszkusz külvárosában és Aleppóban csapódtak be lövedékek.

Négy évvel ezelőtt kezdődött polgárháború a Bassár el-Aszad vezette közel-keleti országban. Az elnök az ország demokratizálását követelő ellenzéke ellen kezdett harcot, amelynek már több százezer áldozata van.

A szomszédos Törökország elnöke az ENSZ tehetetlenségét kárhoztatta, utalva a beavatkozást gátló orosz és kínai vétókra.

- Aszad 350 ezer embert mészárolt le, elpusztított egy országot, egy kultúrát, a nyugat pedig továbbra is azzal van elfoglalva, hogy megőrizze az egyensúlyt az ENSZ Biztonsági Tanácsában – fogalmazott Recep Tayyip Erdogan.

A szíriai polgárháború kezdete óta csaknem négymillióan kényszerültek arra, hogy szomszédos országokba, Jordániába, Törökországba és Libanonba meneküljenek.

Az ENSZ menekültügyi hivatalának képviselője szerint mintegy négy évvel a krízis kirobbanása után a szíriai menekülteknek továbbra sincs esélye a hazatérésre.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Veszélybe került a segélyezés Észak-Szíriában, mert nem tudtak megegyezni az ENSZ BT tagjai

Izrael rafahi légicsapásáról tanácskozik az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Erdogan és Micotákisz szerint is fényes jövő elé néznek a török-görög kapcsolatok