Oroszország
Orosz örökbefogadási weboldalakon bukkannak fel az Ukrajnából elrabolt gyerekek
Az Ukrajnából elrabolt gyermekeket a jelek szerint oroszországi honlapokon kínálják örökbefogadásra. Az amerikai kormánynak ezt bizonyító hiteles jelentések vannak a birtokában - áll a Fehér Ház közleményében.
Oroszország
Újabb orosz háborús bűn: az ukrán gyerekek után már a fogyatékkal élőket is elrabolják
Egy független orosz lap és egy ukrán alapítvány állítja: az orosz gyermekjogi biztos és családja erőszakkal Oroszországba hurcol ukrán fogyatékkal élőket, és megszabadítja őket pénzüktől, tulajdonuktól.
Egyesült Királyság
Emberrablás és zsarolás vádjával állt bíróság elé a skót első miniszter sógora
További nyomozásra vár, hogy az ügy során bekövetkezett haláleset minek a következménye és ki a felelőse. A bíróság elé keddre beidézett férfi cselekményét nem hozták kapcsolatba az országrészt kormányzó első miniszterrel, Humza Yousaffal.
Amerikai Egyesült Államok
Trump embereit akarja állítólag likvidálni egy iráni titkosügynök
Az FBI körözést adott ki egy iráni személy ellen, aki elsősorban olyan politikusokat vett célba, akik Donald Trump mellett voltak az Irán elleni szankciók és rajtütések elrendelésekor. A bosszúgyilkosságokat az iráni legfelsőbb papi vezető, Ali Khamenei rendelte el.
Világ
A Supernova fesztivál helyszínéről indultak Netanjahu rezidenciája elé a Hamász túszainak rokonai
Négynapos menetre indultak a túszok kiszabadítása érdekében. Joe Biden amerikai elnök szerint reális, hogy a Ramadán idején ne legyenek harcok, Hamász-források szerint nem közelednek az álláspontok.
art
A Boko Haram által elrabolt lányok emlékére nyílt kiállítás Lagos-ban
A nigériai Lagos-ban kiállítással emlékeznek a Boko Haram terroristaszervezet által elrabolt lányokra. Idén néhányan kiszabadultak, de sokan még mindig a szervezet fogságában vannak. A Chibok törzset a mai napig támadja a terrorszervezet.