Világ
Nagy érvágás lehet a magyarországi civil szervezeteknek a Soros-alapítványok átszervezése
A többség számított rá, mégis sokak számára meglepő volt az indoklás, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) azért fókuszálnak a jövőben az Európai Unión kívülre, mert az EU intézményei és kormányai eleve sokat költenek azokra a témákra, amelyekkel az OSF is foglalkozik.
Fehéroroszország
Ukrán gyerekek deportálásában működik közre a Belarusz Vöröskereszt
Ellenzékiek arra kérik a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy adjanak ki elfogatóparancsot Lukasenka belarusz elnök ellen, a Nemzetközi Vöröskereszt pedig felszólította belarusz tagszervezetét, hogy hagyjon fel tevékenységével.
Fehéroroszország
Belaruszban már a gyerekeknek sem lehet önálló, a kormánnyal ellentétes véleménye
Kedden Anaïs Marin, az ENSZ különmegbízottja közölte, hogy az emberi jogok helyzete Belaruszban továbbra is rémes, és napról napra egyre rosszabb lesz. A kormány nézeteivel ellentétes véleményeket már iskolás korban elfojtják.
Kína
Influencereket bírálnak, amiért lelkendező videókat készítettek a Shein kínai gyáraiban
Nagy felháborodást keltett, hogy egy csapat amerikai influencer a kínai Shein ruházati üzlet gyáraiban járt a vállalat meghívására, és közösségi média felületeiken lelkendezve számoltak be az ott látottakról.
Amerikai Egyesült Államok
ENSZ-ellenőr: Guantanamóban lealacsonyító és embertelen körülmények között tartanak fogva rabokat
Először léphetett be ENSZ-jelentéstevő a Kubában található guantanamói börtönbe, ahol szerinte 30 embert kegyetlen, lealacsonyító és embertelen körülmények között tartanak fogva.
Lengyelország
Visszapattant az Emberi Jogok Európai Bíróságáról egy lengyel abortusztörvény elleni kereset
Elutasította az Emberi Jogok Európai Bírósága nyolc lengyel nő keresetét, akik hazájuk rendkívül szigorú abortusztörvénye miatt fordultak a testülethez. A bírák szerint nem sikerült elég bizonyítékot szolgáltatniuk arról, hogy az abortusztörvény megsérti az emberi jogaikat.