Románia Románia nem lép a „magyar-lengyel útra” Az újraválasztott, Európa-párti államfő előrehozott választásokkal újítaná meg a „béna kacsa” bukaresti parlamentet. 29/11/2019
Horvátország Donald Tusk a Néppárt új vezetője, és rögtön megoldást is kell találnia a Fidesz-ügyre Ha kiteszik őket a pártcsaládból, lecsökken a többségük, ha nem, a benelux és skandináv képviselők hagyhatják ott a pártcsaládot, amivel szintén elveszítik többségüket. 20/11/2019
Amerikai Egyesült Államok Megoperálják Jimmy Cartert Az Egyesült Államok 39. elnökét azért kellett kórházba vinni, mert túlnyomás keletkezett az agyában. Egy atlantai klinikán kezelik. Legutóbb három hete volt kórházban, mert elesett otthonában. Akkor pár nap után kiengedték. 12/11/2019
Egyesült Királyság Munkáspárti elnök a brit alsóházban Sir Lindsey Hoyle-t választotta meg új házelnöknek a brit alsóház. A 62 éves politikus 2010 óta alelnökként dolgozott a most leköszönő John Bercow mellett. 05/11/2019
Bolívia Tiltakoznak a bolíviai elnökválasztás erdménye ellen Összecsapások törtek ki Bolívia fővárosában, miután a központi választási bizottság bejelentette, hogy Evo Morales jelenlegi államfő a hétvégi elnökválasztáson megszerezte az újraválasztásához szükséges szavazattöbbséget, így nem rendeznek második fordulót. 22/10/2019
Tunézia Kaisz Szaíd elsöprő győzelemre számíthat Tunéziában várhatóan 70 százalék fölötti eredménnyel nyerte az elnökválasztást egy eddig alig ismert alkotmányjogász. 14/10/2019
Világ Politikai válság Romániában A nagy horderejű politikai válság egy hónappal az elnökválasztás első fordulója és egy évvel az általános választások előtt robbant ki. 10/10/2019
Világ Tálib támadás árnyékában választ elnököt Afganisztán Százezer katona és rendőr próbálja megakadályozni, hogy vér folyjon. 28/09/2019
Franciaország Chirac lenyűgözte a franciákat A volt köztársasági elnök halála személyes emlékeket szabadít fel az emberekben. Azt mondják, nagy politikus volt, kemény ellenfél, de leginkább kivételes személyiségéért szerették. 27/09/2019
Franciaország Franciaország Jacques Chirac emléke előtt tiszteleg A köztársaság 22. elnöke csütörtök reggel hunyt el. 27/09/2019
Izrael Az államfő döntésére vár Izrael A két esélyes, Benjamin Netanjahu és Beni Ganc, felkereste hétfőn az államfőt, de tárgyalásuk eredményéről nincs hír, úgy tudni, egyelőre egyiküket sem kérte fel kormányalakításra Reuven Rivlin. 23/09/2019
Amerikai Egyesült Államok Trump megerősítette, hogy 2020-ban Pence alelnökkel indul a választáson De beszélt Afganisztánról és Hongkongról is. 19/08/2019
Világ Megadta magát a korrupcióval vádolt Atambajev volt kirgiz elnök Atambajev házánál fegyveres harc alakult ki, a volt elnök maga is a kommandósokra lőtt. 09/08/2019
Tunézia Tunézia gyászol, eltemették az elnököt Bédzsi Káid esz-Szebszi csütörtökön halt meg, 92 évesen. 27/07/2019
Ukrajna Zelenszkij nagy győzelmét hozhatja az ukrán országgyűlési választás Az áprilisban megválasztott ukrán elnök pártja akár az abszolút többséget is megszerezheti a parlamentben. 19/07/2019
Magyarország Čaputová: a V4-ekre ne mondhassák, hogy bomlasztják az uniót Áder János Budapesten fogadta a civil aktivistából lett szlovák elnöknőt. 11/07/2019
Szlovákia Letette hivatali esküjét Zuzana Čaputová Az új szlovák államfő az első nő ezen a poszton, és fiatalabb is elődeinél. Jogász, pártállását tekintve liberális. Azt mondta, nemcsak a szlovák nép, hanem a köztük élő nemzeti kisebbségek érdekeit is képviselni akarja. 15/06/2019
Világ Tovább bonyolódik a belpolitikai válság Moldovában A parlamentet mégsem oszlatják föl. Feszült a hangulat az országban, tovább bonyolódik a februári általános választások után kialakult patthelyzet. 11/06/2019
Kazahsztán A Nazarbajev utáni első választást tartják Kazahsztánban Az országot 20 éve irányító autokrata vezető által kijelölt ideiglenes elnök a fő esélyes. 09/06/2019
Világ Letette a hivatali esküt az új ukrán államfő, percekkel ezután lemondott a kormányfő Majd feloszlatta a parlamentet. Volodimir Zelenszkij elsődleges feladatának nevezte a Krím és a Donyec-medence visszaszerzését. 20/05/2019