
További cikkek a témában




Lengyelország
Teljes pályás letámadást indított Donald Tusk a PiS uralta intézmények ellen Lengyelországban
Donald Tusk kormánya lecserélte az ország hírszerző szolgálatainak teljes vezetését, illetve megvonta a támogatást a lengyel közmédiától, az Európai Uniótól pedig máris sikerült 5 milliárd eurót megszereznie. Jaroslav Kaczinsky és társai a PiS szócsövévé silányított köztévében ülősztrájkolnak.










Lengyelország
Az abortuszon állhat vagy bukhat a Tusk-kormány
Az abortuszkérdés lehet a legfőbb ideológiai akadály a kormányra készülő lengyel ellenzék együttműködésében. Podcastunkban a koalíciós tárgyalásokról, a lengyel politika régi és új irányairól beszélgettünk Zgut Przybyska Edittel, a lengyel Filozófiai és Szociológiai Intézetének adjunktusával.

Lengyelország
A lengyel elnök a hivatalban lévő kormányfőnek, Morawieckinek adott kormányalakítási megbízást
Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök felkérte a hivatalban lévő kormányfőt, Mateusz Morawieckit, hogy kísérelje meg a kormányalakítást. Az októberi választáson a kormányzó Jog és Igazságosság Pártja (PiS) kapta a legtöbb szavazatot, de az ellenzéki pártok együttesen több mandátumot szereztek.

Lengyelország
A lengyel kormánypárt ellenzéki képviselőket édesgetne magához, hogy hatalmon maradjanak
Az október 15-ei lengyelországi parlamenti választásokon a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) kapta a legtöbb szavazatot, mégis az ellenzéki pártoknak van esélyük kormányt alakítani. A Jaroslaw Kaczynski vezette kormánypárt nehezen engedi el a hatalmat.

Lengyelország
Lengyelország szakít az orbáni modellel: íme, Donald Tusk, az Európa-rajongó kormányfőjelölt
Európa a „legélhetőbb hely a világon” – vallja Donald Tusk, aki minden bizonnyal újra - immár harmadszor - kormányt alakít Lengyelországban, leváltva a Kaczyński vezette populista Jog és Igazságosság pártot, amely sok tekintetben a magyar illiberális állam mintáját követte.


