Észak-Korea
Hazatért Kim Dzsongun
Az Észak-Koreában megszokott koreográfia szerint, eufóriába hajló rajongással fogadták a vietnami tárgyalásairól hazatérő Kim Dzsongunt. A Központi Hírügynökség közleménye szerint Kim "sikeresen" zárta vietnami hivatalos látogatását, a megszakadt tárgyalásról egy szót sem szólt.
Észak-Korea
Trump-Kim: az elemzőket nem érte meglepetés
A két vezető másodszor ült asztalhoz egy éven belül, de a tét mindkettejük számára jóval nagyobb annál, minthogy jelentős engedményt tehetnének. A helyzet most nagyjából az, hogy mindketten mindent akarnak a másiktól, miközben maguk csak részben teljesítenék a másik követeléseit.