Világ Nagy tömeg volt Párizs repterén az ünnepek előtti hétvégén A koronavírus-okozta világjárvány ellenére az utasszám folyamatosan emelkedik. A reptéri hatóságok mindent elkövetnek, hogy az emberek betartsák az óvintézkedéseket. 20/12/2020
Világ Utazási tilalmak az Egyesült Királyságból érkezőknek A kontinensen tartanak a koronavírus új változatának megjelenésétől. 20/12/2020
Franciaország Koronavírus: luxuscsirke a járvány idején Márciusban 30–40 000 csirkét fagyasztottak le, amit a környékbeli városok megvásároltak és kivételesen kiosztották a luxuscsirkét az iskolai menzáknak. 20/12/2020
Izrael Netánjáhut oltották be először Izraelben Vasárnap egészségügyi dolgozók és idősotthonok lakói részesülnek koronavírus elleni védőoltásban, majd naponta 60 ezer embert olthatnak be a közel-keleti országban. 19/12/2020
Egyesült Királyság Szigorítások Nagy-Britanniában Nem lehet olyan a karácsony, amilyennek szerettük volna- jelentette be Boris Johnson, szigorú lezárások és korlátozások lesznek Nagy-Britanniában 19/12/2020
Világ Koronavírus: már a 76 millióhoz közelít a fertőzöttek száma a világon A halálos áldozatok száma is már majdnem 1,7 millió, hiába az ünnepek, számos országban teljes zárlat várható. 19/12/2020
Világ A kapóabb biciklimodellekből 2021 második felére ígérnek csak szállítást a gyártók Óriási kereslet van kerékpárra Nyugat-Európában, a szétzilált ellátási láncok miatt a kínálat nem tud vele lépést tartani. 19/12/2020
No Comment Mike Pence már beoltatta magát Az amerikai alelnök a Pfizer és a BioNTech által fejlesztett koronavírus elleni vakcinát kapta meg, méghozzá élő adásban, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy javítsa az emberek oltás iránti bizalmát. 18/12/2020
Törökország További járványügyi szigorítások Európa-szerte Svájc, Ausztria, Szlovákia és Svédország is szigorításokról döntött. 18/12/2020
Focus Több mint egymillió gyermek vett részt idén a Foci a Barátságért projekt rendezvényein Együttműködésben a Gazprom Több mint egymillió gyermek vett részt idén a Foci a Barátságért (Football for Friendship), a Gazprom évente megrendezett nemzetközi ifjúsági-társadalmi programja. A koronavírus-járvány miatt a rendezvényeket online tartották meg. 18/12/2020
Belgium Egy belga kormánytag közzétette a vakcinák titkosított árait Az Európai Bizottság és a gyógyszergyárak között kötött szerződések részletei, kivált az oltások árai szigorúan bizalmasak. 18/12/2020
Sorozatok az én Európámról Putyin szerint biztonságos az orosz vakcina Az elnök szerint egy estben sem voltak mellékhatásai az orosz fejlesztésnek. Putyin a nemzetközi bírálatok hatására vette személyesen védelmébe az orosz oltóanyagot. 18/12/2020
Magyarország Ismét megugrott a magyarországi covidos halottak száma Az elmúlt napok alacsonyabb számai után csütörtökön ismét kiugróan sokan vesztették életüket a fertőzés következtében. 18/12/2020
Amerikai Egyesült Államok A gazdag országok felelőssége a koronavírus elleni oltás A járvány megfékezéséhez a Föld lakosságát kellene beoltani, az ENSZ-főtitkár szerint ezért a gazdag országoknak kell fizetni a szegényebb országok vakcinaellátását. 18/12/2020
Világ A spanyol és a portugál kormányfő is karanténba került A francia elnökről csütörtökön derült ki, hogy koronavírusos. A francia kormányfő, a Nemzetgyűlés elnöke és az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is karanténba vonult 17/12/2020
Szponzorált tartalom Az Emirates elnöke: Nem hiszem, hogy valaha elektromos motorokkal fogunk repülni Márkához kapcsolódó tartalom, támogatta a: Department of Tourism and Commerce Marketing Dubai Tim Clark szerint ami jó az autóiparnak, az nem működhet a repülésben, lévén, hogy egy elektromos motor nem képes megmozgatni egy 600 tonnás légieszközt óránkénti 900 kilométeres sebességgel, 500 embert szállítva. 17/12/2020
Amerikai Egyesült Államok Rekordmagas halálozás Amerikában a koronavírus miatt Mindeközben zajlik az oltási kampány, amit a rossz időjárás nehezít. 17/12/2020
Világ 10 nap múlva az egész EU-ban elkezdődik az oltási kampány December 27-én a tervek szerint 27 tagállamban kezdik el az oltást a koronavírus ellen a Pfizer és a BioNtech vakcinájával, köztük Magyarországon is. 17/12/2020
Világ Nem bizonyított, hogy a D-vitamin véd a koronavírustól A D-vitamint – természetes napfény híján – télen is pótolni kell, mert a csontok védelme és izomerő fokozása mellett a betegségekkel szembeni védekezőképességre is pozitív hatást gyakorol, 17/12/2020
Csehország Öblögetéssel tesztelik a cseh zenészeket A gyakori PCR-tesztek helyett az olmützi egyetemen fejlesztett koronavírus-tesztet használnak a Cseh Filharmonikusoknál. 17/12/2020