Brazília A túlélésért küzd a brazil elnök A politikai túlélésért küzd a brazil elnök, aki – nagyon úgy tűnik – nem fogja tudni kitölteni második terminusát. Még ezen a héten új 2016. március 30.
Brazília Brazília: politikai válság Brazília legnagyobb pártja, a Brazil Demokratikus Mozgalom bejelentette kedden, hogy kilép a Dilma Rousseff vezette kormánykoalícióból, és 2016. március 29.
Brazília Az államfő ellen is vizsgálat indult Brazíliában Dilma Rousseffet nem a Petrobras-botrány miatt vették elő. Kampányköltését firtatja a kongresszus. 2016. március 17.
Brazília Lula a kormányba menekül a letartóztatás elől A pénzmosással vádolt volt brazil államfő utódja elnöki kabinetfőnöke lesz, így mentelmi joga lesz. 2016. március 16.
Brazília A brazil elnök otthonában kereste fel elődjét szombaton Dilma Roussef azt követően jelent meg Lula da Silvánál, hogy a korrupciós botrányról hallgatták meg a korábbi vezetőt. 2016. március 5.
Világ Az államfő elszámoltatását követelik a brazilok Dilma Rousseff korrupciós ügybe keveredett. 2015. december 14.
Világ Brazília: felfüggesztették az elnök elleni bizalmatlansági eljárást A brazil legfelsőbb bíróság felfüggesztette a Dilma Roussef elnök ellen kezdeményezett bizalmatlansági eljárást. A döntés értemében december 16-ig 2015. december 9.
Világ Brazília: sötét felhők gyűlnek Dilma Rousseff felett Újabb mérföldkőhöz érkezett a brazil korrupciós botrány. A parlament alsóházának elnöke felelősségre vonási eljárást kezdeményezett Dilma Rousseff 2015. december 3.
Brazília Brazília: állami bankoktól elvett pénzzel manipulálhatták a tavalyi költségvetést Törvénytelen eszközökkel próbálták eltitkolni tavaly a költségvetési hiányt Brazíliában. A szövetségi számviteli bíróság (TCU) szerint azzal, hogy a 2015. október 8.
Brazília Egyre többen fordulnak a brazil elnök ellen Edények csörömpölésével jelezték a brazilok, hogy egyre elégedetlenebbek a kormány intézkedéseivel. A dél-amerikai országban ez a tüntetés egyik 2015. augusztus 8.
Brazília Fogy a levegő a brazil elnök körül Letartóztatták szerdán a brazil kormányzó baloldali Munkáspárt kincstárnokát. A politikust Brazília állami olajvállalata, a Petrobras-on keresztül 2015. április 16.
Brazília Egyre nagyobb bajban a brazil elnök Ismét tömegek tüntettek vasárnap Brazíliában Dilma Rousseff elnök és az állami korrupció ellen. Több mint félmillióan vonultak utcára 156 városban. 2015. április 13.
Brazília Történelmi mélyponton a brazil elnök népszerűsége Több ezren vonultak utcára Brazília-szerte vasárnap. A demonstrálók Dilma Rousseff elnök felelősségre vonását követelték. A tüntetőket az ország 2015. április 13.
Brazília Szigorúbb törvényekkel küzdenének a korrupció ellen Brazíliában Az ország legnagyobb korrupciós botrányát leleplező brazil ügyészek törvénymódosításokat kezdeményeznek, hogy eredményesebben lehessen fellépni a 2015. március 21.
Brazília Korrupciós botrány árnyékolta be a brazil elnök beiktatását A Petrobras állami olajtársaság korrupciós botrányának árnyékában tette le hivatali esküjét Dilma Rousseff brazil elnök. 2015. január 1.
Brazília Brazília: elnöki eskütétel a korrupciós botrány árnyékában Letette a hivatali esküt a brazil elnök. Dilma Rousseffre nehéz feladatok várnak, mindenekelőtt tisztáznia kell szerepét a Petrobras állami olajtársaság korrupciós botrányában. 2015. január 1.
Brazília Nehéz ciklus előtt áll a brazil elnökasszony Szigorú biztonsági intézkedések mellett iktatták be 2015 első napján az októberben újraválasztott Dilma Rousseffet Brazíliavárosban. Az elnökasszony 2015. január 1.
Kuba Világszerte üdvözölték az amerika-kubai közeledést A Miamiban élő kubai emigránsok vegyes érzelmekkel fogadták a kubai-amerikai kapcsolatok javulásának szerdai bejentését. A latin-amerikai országok 2014. december 18.