Franciaország Bíróság előtt az IMF vezetője Bíróság elé áll az IMF vezetője hanyag kezelés vétségéért. Akár egy év börtönbüntetést is kaphat. 2016. december 12.
Hollandia Elítélte a szélsőséges Geert Wilderst a holland bíróság Egy kampánygyűlésen tett egy kirekesztő kijelentést a marokkóiakról. Nemcsak ott, nemcsak akkor és nemcsak azokról. De ezért az egyért ítélték el. 2016. december 9.
Világ Végéhez közeledik a szrebrenicai mészáros pere Hágában Az egykori boszniai szerb parancsnok, Ratko Mladić perében eljött a záróbeszédek ideje. 2016. december 5.
Oroszország Elhalasztották a Maidanon megölt tüntetők ügyében tartott tárgyalást A tanúként beidézett volt ukrán államfő Rosztovból jelentkezett be, a vádlottat viszont szélsőjobboldali aktivisták nem engedték a tárgyalásra. 2016. november 25.
Magyarország Vizsgálja az Ítélőtábla, hogy életveszélyben volt-e a lúggal leöntött nő 2016. november 25.
Hollandia Geert Wilders: "Bárki, aki el akar hallgattatni, annak először meg kell ölnie" “Nem vagyok rasszista és a támogatóim sem rasszisták” – mondta Geert Wilders, a holland Szabadságpárt (PVV) vezetője szerdán az ellene indított büntetőper… 2016. november 24.
Olaszország A veszélyes embercsempész helyett egy ártatlan menekültet fogtak el? Úgy tűnik, nagy hibát vétett a rendőrség. A világ egyik legkeresettebb embercsempésze helyett valószínűleg egy menekültet fogtak perbe. 2016. november 22.
Sport Bajba kerülhet a kenyai sportvezető Letartóztatták a Kenyai Olimpiai Bizottság alelnökét. 2016. november 22.
Világ Oroszország: perújítást rendeltek el Alekszej Navalnij ügyében Perújítást rendelt el az orosz Legfelsőbb Bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikus ügyében. 2016. november 16.
Indonézia Istenkáromlás gyanújával nyomoznak Jakarta kormányzója után Azzal vádolják, hogy megsértette a Koránt. A kormányzó egy keresztény kisebbséghez tartozik. 2016. november 16.
Sport Korrupciógyanú Neymar ügyében Bíróság elé kell állnia Neymarnak Spanyolországban. 2016. november 8.
Németország Tárgyalás a höxteri horror ház ügyében Bíróság elé állítottak egy párt Németországban szerdán. 2016. október 26.
Kína Megkezdődött az elit bankárból lett pszichopata gyilkos pere Hongkongban Hongkong egy legbrutálisabb gyilkosa a brit Rurik Jutting. 2016. október 24.
Németország Németország: bíróság előtt egy tizenéves iszlamista lány Bíróság elé állítottak egy tizenéves német-marokkói kettős állampolgárságú lányt Németországban csütörtökön. 2016. október 20.
Hollandia Bíróság elé áll Geert Wilders A holland bíróság úgy döntött, a politikusoknak is felelniük kell idegenellenes kijelentéseikért. 2016. október 14.
Spanyolország Az év pere Madridban - 37 vádlott a korrupciós ügyben Hatalmas méretű korrupciós tárgyalás kezdődött Madridban, ami érinti a spanyol kormányzó erőt, a Néppártot is. 2016. október 4.
Oroszország Nyemcov-gyilkosság: ártatlannak vallották magukat a vádlottak Ártatlannak vallotta magát mind az öt vádlott Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolásában. 2016. október 3.
Törökország Folytatódnak a tisztogatások Törökországban Elfogatóparancsot adtak ki pénteken 87 bírósági alkalmazott és a büntetés-végrehajtás 75 dolgozója ellen. 2016. szeptember 30.
Németország 10 gyilkosság, robbantások, rablások és gyújtogatások - 13 év a neonáci nőnek Elítélték az elmúlt évek egyik legkegyetlenebb újfasiszta csoportosulásának egyetlen túlélőjét Beate Zschape-t. 2016. szeptember 30.
Spanyolország Bíróság előtt a volt IMF-vezér: csalással vádolják a spanyol bankárt Megkezdődött Madridban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának pere. 2016. szeptember 26.