Amerikai Egyesült Államok Amerikai adóreform: folytatódik a szócsata A republikánusok szerint történelmi siker, a demokraták elszalasztott lehetőségről beszélnek. 2017. december 20.
Világ Megszavazta az adóreformot az amerikai szenátus Az elmúlt harminc év legnagyobb adójogi átalakítása egy lépéssel közelebb került a megvalósításhoz. 2017. december 20.
Világ Donald Trump már megint kihúzta a gyufát Moszkva és Peking szerint az amerikai elnök önkényesen vezet, és nem hajlandó beletörődni, hogy más nagyhatalmak is vannak a világon. 2017. december 19.
Amerikai Egyesült Államok Magára maradt Washington a Biztonsági Tanácsban A tagországok határozatban akartak hangot adni aggodalmuknak Jeruzsálem ügyében, de az amerikai ENSZ-nagykövet megakadályozta ezt. 2017. december 19.
Amerikai Egyesült Államok Ellentmondás az amerikai kormányban Észak-Koreával kapcsolatban A külügyminiszter előfeltételek nélkül tárgyalna Phenjannal, a Fehér Ház viszont nem. 2017. december 14.
Amerikai Egyesült Államok Alabama: Vonakodik elismerni vereségét a republikánus jelölt 99 százalékos feldolgozottság mellett 1,5 százalék a demokrata Doug Jones előnye. 2017. december 13.
Amerikai Egyesült Államok A demokrata jelölt győzött Alabamában Doug Jones 25 év után az első demokrata szenátor ebben a szövetségi államban. 2017. december 13.
Amerikai Egyesült Államok Trump újabb rossz vicce Egy indián veteránoknak tartott eseményen a Pocahontas névvel viccelődött. 2017. november 28.
Világ Egy éve választották elnökké Donald Trumpot Mandátuma negyedénél idézzük vissza az emlékezetes estét, illetve elnökségének első évét. 2017. november 8.
Amerikai Egyesült Államok Taroltak a demokraták az amerikai kormányzóválasztáson Virginiában és New Jersey-ben is a demokrata jelöltek nyertek, New York City polgármestere pedig maradt Bill de Blasio. 2017. november 8.
Amerikai Egyesült Államok Washington: vád alatt az elnök emberei Vádat emelt az FBI Donald Trump több kampánytanácsadója ellen a Robert Mueller különleges ügyész vezette nyomozás eredményeképpen. Orosz kapcsolataikat vizsgálják. 2017. október 31.
Amerikai Egyesült Államok Kihallgatják Donald Trump egykori tanácsadóját Paul Manafort-nak köze lehet az elnökválasztással kapcsolatos állítólagos orosz beavatkozáshoz. 2017. október 30.
Amerikai Egyesült Államok Washington: ők sem az elnök emberei Corker után újabb republikánus szenátor, Jeff Flake is nyíltan szembefordult az elnökkel. 2017. október 25.
Irán Exkluzív interjú a volt iráni védelmi miniszterrel Az Irán és az Egyesült Államok közt kiéleződött feszült helyzetről is kérdezte az Euronews munkatársa az iráni legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkárát. 2017. október 18.
Amerikai Egyesült Államok Trump: az USA egyelőre nem lép ki a nukleáris megállapodásból Az Egyesült Államok ugyanakkor mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Irán ne juthasson atomfegyverekhez 2017. október 13.
Amerikai Egyesült Államok Az Egyesült Államok kilép az UNESCO-ból, a szervezet elítélte Washington döntését Izrael is hátat fordít a szervezetnek jövőre. 2017. október 12.
Amerikai Egyesült Államok Az amerikai alelnök Las Vegasban A rendőrség nem találja a múlt heti Las Vegas-i mészárlás elkövetőjének indítékát. Az eddigiek szerint sem tettestársa, sem terrorkapcsolata nem volt. 2017. október 8.
Amerikai Egyesült Államok Megvonta az ingyenes fogamzásgátlást a Trump-kormányzat Donald Trump a rendelettel konzervatív keresztény szavazótábornak tett kampányígéretét váltja valóra. 2017. október 7.
Amerikai Egyesült Államok Abortuszellenes volt, de a szeretőjét abortuszra bíztatta A közleményét végül azt kérte, hogy a magánéletét tartsák tiszteletben. 2017. október 6.
Amerikai Egyesült Államok Tillerson tagadja, hogy le akart mondani Az amerikai külügyminiszter sajtóhírek szerint kollégái előtt idiótának nevezte Trumpot egy megbeszlésen. 2017. október 5.