Szaúd-Arábia Mike Pompeo felderít a Közel-Keleten Az új amerikai külügyminiszter az iráni atomprogramról egyeztet Szaúd-Arábiában, Izraelben és Jordániában mindössze két héttel azelőtt, hogy Donald Trump bejelenti, felmondja-e a három éve kötött nemzetközi paktumot. 2018. április 28.
Amerikai Egyesült Államok Beperelték Trumpot, Moszkvát és a Wikileakset a demokraták A keresetlevél szerint összeesküdtek a 2016-os elnökválasztás befolyásolására. 2018. április 20.
Amerikai Egyesült Államok A szenátusnak vall a Facebook-alapító Mark Zuckerberget az adatkezelési botrány ügyében hallgatják meg. 2018. április 10.
Oroszország Fenyegetően reagált az amerikai szankciókra egy orosz kormánytag Rjabkov szerint az amerikaiak a tűzzel játszanak a korlátozások bevezetésével. 2018. március 16.
Amerikai Egyesült Államok Trump menesztette a külügyminisztert Az amerikai elnök az észak-koreai tárgyalások előtt döntött úgy, hogy megválik Rex Tillersontól, akinek utóda a CIA igazgatója lesz. 2018. március 13.
Amerikai Egyesült Államok Visszatér Mitt Romney Sokan Donald Trump következő kihívóját látják benne. 2018. február 16.
Amerikai Egyesült Államok USA: Megállapodás a költségvetésről Tüntettek a kongresszus épületében a szenátus republikánus és demokrata frakciójának megállapodása ellen. 2018. február 8.
Amerikai Egyesült Államok Lemond az FBI helyettes igazgatója A Fehér Ház szóvivője cáfolta, hogy Donald Trumpnak köze lenne a döntéshez. 2018. január 30.
Szíria Élénk diplomáciai egyeztetés az új szíriai front miatt Az Egyesült Államok, Oroszország és Franciaország is tárgyalt a szíriai offenzíváról Ankarával. 2018. január 24.
Amerikai Egyesült Államok USA: kormányzati leállás, csalódott turisták A Szabadság-szobor turisták millióit vonzza New Yorkba, de akik most akarják megnézni csalódniuk kell. A kormányzati leállás miatt zárva. 2018. január 21.
Amerikai Egyesült Államok Egymásra mutogatnak a pártok Az amerikai politikai élet fő kérdése jelenleg, hogy kit büntetnek majd a szavazók a kormányzati leállásért. 2018. január 20.
Amerikai Egyesült Államok USA: küszöbön a közigazgatás leálítása A republikánusok és a demokraták a klasszikus csirkejátékot játsszák. 2018. január 19.
Amerikai Egyesült Államok Orvosa szerint Trump alkalmas a kormányzásra Az elnök kérésére szellemi képességeit is vizsgálták az éves orvosi ellenőrzés keretében. 2018. január 17.
Amerikai Egyesült Államok Felfüggesztette egy amerikai bíró Trump rendeletét A bíró szerint nem lehet leállítani a fiatal illegális bevándorlókat védő programot, amíg perek vannak folyamatban ellene. Trump kompromisszumot keres - egyelőre kérdéses kimenetellel. 2018. január 10.
Amerikai Egyesült Államok Letelepedési engedély vagy kitoloncolás? Másfél évet kaptak a salvador A washingtoni kormányzat csak megerősítette Donald Trump tavalyi kijelentését, miszerint százezreknek fog megszűnni a védett státusza. 2018. január 9.
Amerikai Egyesült Államok Trump zseninek nevezte magát Donald Trump már szokásossá vált reggeli tweetjeiben ezúttal saját kiegyensúlyozottságát és mentális képességeit bizonygatta a róla szóló, nagy port felvert könyvre reagálva. 2018. január 6.
Világ Ma jelenik meg a Donald Trumpról szóló botránykönyv Az amerikai elnök egyik ügyvédje perrel fenyegette Steve Bannon volt főtanácsadót. 2018. január 5.
Amerikai Egyesült Államok A közösségi média veszélyeire és a vezetők felelősségére figyelmeztet A volt amerikai elnökkel Harry herceg készített interjút a BBC számára. 2017. december 27.
Oroszország Orosz eurókötvények az amerikai szankciók ellen Így hazavihetik pénzüket a szankcióktól fenyegetett orosz üzletemberek. 2017. december 22.
Amerikai Egyesült Államok Segélyek megvonásával fenyegeti Trump az USA ellen szavazókat Az ENSZ Közgyűlése csütörtökön tárgyalja az Egyesült Államokat Jeruzsálem ügyében elítélő határozatot. 2017. december 21.