Vatikán A papoknak üzent a pápa nagycsütörtökön Az egyházfő szerint a papoknak a szegényekkel és a kirekesztettekkel is törődniük kell. 2018. március 29.
Franciaország A franciák szerint kudarc a brexit Néhányan Párizsban azt remélik, hogy ez majd megrázza Európát. 2018. március 29.
Magyarország Készülnek a szavazólapok április 8-ra A rajtuk szereplő kamupártok összesen 3 milliárd forint kampánytámogatást kaphatnak. 2018. március 22.
Szlovákia Pénteken felállhat az új szlovák kormány Az államfő az első névsort visszadobta, a javított változatra viszont már rábólintott. 2018. március 21.
Világ Az oroszok szerint akár a britek is állhatnak a Szkripal-ügy mögött A moszkvai külügy osztályvezetője szerint a másik lehetőség, hogy a britek nem tudják megvédeni magukat. 2018. március 21.
Világ Cseh cég veszi meg a Telenort Állítólag Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége már korábban felvette a kapcsolatot a cseh befektetővel. 2018. március 21.
Egyesült Királyság Lovaggá ütötték Ringo Starrt A The Beatles egykori dobosa számára a királynő engedélyezte a Sir Ringo használatát. 2018. március 20.
Világ A Ryanair veszi meg Niki Lauda légitársaságát A Laudamotion főleg az osztrák és német turisták kedvelt úticéljaira repül majd. 2018. március 20.
Ausztria Még mindig Bécs a legélhetőbb város Budapest a 76. helyen végzett az itt élő külföldiek válaszai alapján. 2018. március 20.
Amerikai Egyesült Államok „Elvis nem tudta, hogy gyógyszerfüggő” Jön az új dokumentumfilm a Királyról, amely állítólag az Elvis-rajongók számára is sok újdonságot tartogat. 2018. március 19.
Oroszország Putyinnak van fegyvere, de nem akarja használni Fegyverkezés helyett a diplomáciában látja a megoldást az újraválasztott orosz elnök, de azért hozzátette, hogy a szerelemhez is két ember kell. 2018. március 19.
Oroszország Elemző: Putyin folytatja, amit elkezdett A politikai szakértő szerint Putyin folytatja a bevált kommunikációt: "Mindannyiunkat megtámadtak, de mi megvédjük magunkat" 2018. március 19.
Oroszország Orbán Viktor gratulált Putyinnak Az ázsiai országokból érkeztek az első gratulációk, a nyugati államok hallgatnak. 2018. március 19.
Kolumbia Kubai dzsihadista akart robbantani Kolumbiában Kolumbiában még sohasem történt iszlám indíttatású támadás. 2018. március 16.
Oroszország Fenyegetően reagált az amerikai szankciókra egy orosz kormánytag Rjabkov szerint az amerikaiak a tűzzel játszanak a korlátozások bevezetésével. 2018. március 16.
Spanyolország Zavargások Madrid utcáin Az összecsapást egy afrikai utcai árus halála miatti tiltakozás váltotta ki. 2018. március 16.
Amerikai Egyesült Államok Trump cégeit is vizsgálná Mueller A különleges ügyész kötelezte a Trump Organizationt az orosz iratok kiadására. 2018. március 16.
Amerikai Egyesült Államok Néhány napja adták át a Miamiban összeomlott hidat A gyalogoshidat éppen azért építették, hogy elkerüljék a baleseteket. 2018. március 16.
Amerikai Egyesült Államok Válik ifjabb Donald Trump és felesége A pár állítólag közösen hozta meg a döntést, az okokról nem beszélnek. 2018. március 16.
Magyarország Megemlékezések és kampány március 15-én A választások előtt bő három héttel egyértelműen a politikáról szól a nemzeti ünnep. 2018. március 15.