Buurtzorg: forradalom a holland közösségi otthonápolásban

„Micsoda gyönyörű nap! Kék az ég, ragyog a nap. Ez maga az ajándék!” – lelkendezik Anne-Marie, miközben üdvözli Deborah Wartát, a közösségi ápolónőt, aki épp megkezdi napi beteglátogató körútját a hollandiai Amersfoortban.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

88 évesen, és a demenciával való együttélés ellenére is Anne-Marie Wildbergh a hétköznapi apró örömökben leli kedvét.

Miután meglocsolja a balkonon gondozott virágait, vidáman sétál vissza a lakásába, Deborah pedig emlékezteti, hogy itt az idő bevenni a gyógyszereit. „Ó, igen! Itt a napi cukorka” – tréfálkozik Anne-Marie, miközben felszedegeti a kis automata adagolóból épp most kipottyant tablettákat.

Anne-Marie elszántan igyekszik megőrizni derűlátását: ebben férje szeretetteljes emléke, a gyerekek közelsége, valamint Deborah és csapatának mindennapi gondoskodása segíti.

„Jó, hogy a hozzám hasonló helyzetben lévőknek vannak gondozói, akik otthonról segítenek minket. És soha nem vagyok egyedül. Ez rengeteget számít” – mondja. „És ön is nagyon jól vigyáz magára” – teszi hozzá Deborah. „Főz, zuhanyozik, csinosan felöltözik, és élvezi az életét a környékén.”

Otthoni ápolás: több mint orvosi ellátás

Deborah számára a gondoskodás jóval többet jelent puszta orvosi ellátásnál.

A Buurtzorgnál dolgozik, ez Hollandia legnagyobb otthonápolási szervezete. Neve szó szerint „szomszédsági gondozást” jelent.

Szokatlan megközelítése miatt nemzetközi viszonyítási ponttá vált: kisméretű, önszerveződő ápolói csapatokból áll, és különös hangsúlyt fektet arra, hogy az emberek minél tovább önállóan élhessenek saját otthonukban.

Ez az, amire Deborah egy másik páciense, a Parkinson-kórral élő Bert de Bruin is törekszik: ameddig csak lehet, otthon maradni.

„Ahogyan Deborah és a kollégái gondoskodnak rólam, az egészen kivételes” – mondja Bert. Egy baleset utáni rövid rehabilitációs intézeti tartózkodás nem hagyott benne jó emlékeket. „Valahogy úgy éreztem, csak egy szám vagyok. Most viszont igazán érzem a különbséget.”

„Bert körül sok szakember dolgozik, és nagyon szoros kapcsolatban állunk egymással. Ha bármi történik, nagyon gyorsan tudunk reagálni” – mondja Deborah.

Délelőtti látogatásai után az energikus ápolónő biciklire ül, és egy másik városrészbe teker, hogy csatlakozzon kollégáihoz egy megbeszélésre.

A beszélgetést nem irányítja felettes: a döntéseket maguk az ápolók hozzák meg közösen – ez a Buurtzorg-modell egyik védjegye.

„Az egészet azért indítottam el, mert úgy éreztem, hogy a holland közösségi ellátórendszer egyre rosszabb” – mondja Jos de Blok, egykori ápoló, aki 2006-ban alapította a Buurtzorgot. „Az ápolók frusztráltak voltak, mert már nem tudták a lehető legjobb ellátást nyújtani a betegeiknek: túl sokan mondták meg nekik, mit tehetnek és mit nem. Így pedig nem tudtak olyan problémákat megelőzni, amelyeket egy közvetlen kapcsolatban könnyen el lehetne kerülni.”

Vezetők nélkül jobb ellátás, kevesebb pénzből

A csapatok önállósága – mondja Jos de Blok – sok szempontból bizonyult hatékonynak.

„A gondozók felelősséget éreznek a munkájuk iránt, magukénak érzik azt, amit csinálnak, és nap mint nap igyekeznek a lehető legjobbat nyújtani a betegeiknek. Ha pedig nem avatkoznak bele felülről, minden jól működik” – magyarázza. „Ha jó kapcsolatot alakít ki a betegekkel, akik bíznak önben, nemcsak a problémákat lehet megelőzni, hanem rengeteg időt is meg lehet spórolni” – teszi hozzá.

A Buurtzorg ma már mintegy 15 ezer embert foglalkoztat Hollandiában, és több mint húsz országban – Európában, Ázsiában és Dél-Amerikában – inspirált hasonló kezdeményezéseket partnereivel.

„Megmutattuk, hogy ha a megfelelő dolgot a megfelelő időben tesszük, gyorsabban és kevesebb pénzből is el lehet végezni” – mondja mosolyogva a vezérigazgató.

„Szinte nincs is rezsiköltségünk. Úgy gondolom, ha ezeket az elveket az egész egészségügyi rendszerben alkalmaznánk, a kiadások 25 százalékkal csökkennének.

Csak arra kell összpontosítani, amire valóban szükség van. A jó egészségügyi ellátás lényege, hogy egy hozzáértő szakember ott legyen annál a betegnél, akinek segítségre van szüksége. És hogy a megfelelő dolgot a megfelelő időben tegyük, bevonva a körülötte lévőket is, hogy a lehető legjobban vehessenek részt benne.”

Ez a szemlélet messze túlmutat a fizikai gondozáson.

Amszterdamban Marjolijn Onvlee körzeti Buurtzorg-ápolónő és Anke Sprakel, az igazságszolgáltatásra szakosodott újságíró közösen készíti a Radio Steunkous című műsort, amelynek neve „támasztó harisnyát” jelent.

Mobil felvevőstúdióval felszerelkezve idősebb lakosokat keresnek fel, hogy történeteiket összegyűjtsék heti podcastjukhoz.

„Mit tesz azért, hogy megőrizze az egészségét?” – kérdezi Anke egy kerékpáros sisakot viselő idősebb férfitól. „Úszni járok – feleli. – De sokat olvasok és írok is, hogy frissen tartsam az agyam. Mert Alzheimer-kórom van” – árulja el bizalmasan.

„A mentális gondozás éppolyan fontos, mint a fizikai” – hangsúlyozza Anke. „Ezért döntöttünk úgy, hogy készítünk egy műsort otthon élő időseknek az egészségügyről, az öregedésről és az élettapasztalatokról.”

Mindenki segíthet abban, hogy a másik egészséges maradjon

„És hisszük, hogy az is jót tesz az egészségünknek, ha elmeséljük egymásnak a történeteinket” – teszi hozzá Marjolijn. „Mindenki hozzátehet valamit, és mindenki lehet valaki más számára egyfajta »támasztó harisnya«” – mosolyodik el.

A nap végén egy kávézóban kötünk ki, amelyet egy egykori állami egészségügyi központ patikájának helyén alakítottak ki.

Ez Marjolijn legújabb kezdeményezése, amely mögött a Buurtzorg is ott áll.

„Az emberek egy finom kávéra jönnek be ide, beszélgetni, találkozni egymással, mi pedig egészségügyi ismereteket is szeretnénk átadni” – magyarázza.

Az itt dolgozó egészségügyi szakemberekkel együtt a nővér olyan közösségi teret szeretne létrehozni, amely nemcsak találkozási pont, hanem támaszt és tanácsot is nyújt a környék idősebb lakóinak.

„Hisszük, hogy szükségünk van egymásra” – mondja Marjolijn. „Mindenki fontos ahhoz, hogy segítsük egymást rendben maradni.”